Készülsz. Nagyon. Készülsz fejben és lélekben. Olvasol, előadásokra mégy, böngészed a netes fórumokat, lesed tapasztalt barátnőid minden szavát. Gyakorolsz babával. Sokszor elképzeled, hogy milyen lesz majd, mikor a karodban tartod és édesen cuppog. Aztán elképzeled a tekintetét. Gyönyörű! Alapvetően bízol magadban, bízol a testedben, hogy menni fog, bár néha elbizonytalanodsz, mert te nem szopiztál csecsemőként. Félsz, hogy esetleg ez meggátol majd, de dolgozol rajta lélekben sokat. Információk tömkelege a fejedben.

Aztán eljön a nagy nap. Megszületik Ő, akit ösztönösen táplálni szeretnél. Az információk töredéke jön csak elő, de nem is kellene több, ha minden simán menne. De nem megy simán. A nagyon akart aranyórát megkapjátok ugyan, de nem tudsz száz százalékosan Rá koncentrálni, miközben a doki varr, a csecsemős nővér meg kétszer jön be megkérdezni, hogy elviheti-e. – Nem! Persze, hogy nem! – A Picid közben ott szuszog rajtad, ébren van, de nem keresi aktívan a cicit. Próbálsz picit segíteni neki, helyezgetni, de nem nagyon sikerül. A korábbi aggodalom, hogy pici a mellbimbód és gyakorlatilag belesimul a bimbóudvarba, sajnos tényleg megnehezíti a dolgot. Nincs mire rácuppani. Próbálsz nem beszorongani ezen, majd jobb lesz, ha végre békén hagynak benneteket és kereshetsz egy jobb testhelyzetet. Az éjjelt Ő szinte átaludja végül, te meg csak gyönyörködsz benne, el sem hiszed, hogy végre itt van. Mikor ébred, próbálkozol újra, de nem sikerül. Kezd egyre jobban zavarni a helyzet. Mikor jön már valaki segíteni?! Mivel helyhiány miatt a szülőszobán aludtatok, így csak nagy nehezen téved oda a csecsemős nővér. – Mellre tette már? – Próbáltam, nem sikerült. – Na nézzük! – Aztán elkezdi betuszkolni a melled a Picikéd szájába. Pont mindent máshogy csinál, mint ahogy olvastad, hogy kellene. Közben a melledről sem nyilatkozik túl derűsen, csakhogy fokozza a szorongásod... Végül, mikor már sír a Babád, azt mondja a nővér, hogy elviszi és ad neki egy kis anyatejes pótlást. Lemond rólatok, érzed. Nagyon rossz. Utólag nagyon dühös vagy magadra, hogy hagytad, hogy elvigye. Talán az a hiperérzékeny és bizonytalan állapot az oka, amiben érezted magad. Még ha annyit is készültél, teljesen más, mikor már tényleg ott van az a Csöppség, akiért te vagy a felelős, akit neked kell ellátni. Másnap estére lekerültük a gyermekágyas osztályra. Folyamatosan próbálkozol egyedül, de nem megy. Már nagyon várod a nővért, hátha egy másik többet tud segíteni. Jön, próbál segíteni, de érzed, hogy nincs ideje, pár perc után ő is feladja a tuszkolást. Közben megjegyzést tesz a gázra, hogy még az EDA-nál is rosszabb, aluszékony lesz tőle a baba, ez lehet az oka, hogy nem szopizik. A babád egyébként nem aluszékony, éberen lehet vele próbálkozni. De azért most már jön a lelkiismeretfurdalás is, hogy nem bírtad ki azt a kétszer fél órát, miközben a CTG miatt feküdnöd kellett és annyira fájt, hogy végül beleszívtál. De nagyon nem akartál EDA-t meg az azzal járó oxitocint. Legalább annyi előremutató történt, hogy ez a nővér megnézte és szerinte kicsit lenőtt a nyelvfék. Másnap viziten mondod az orvosnak, megnézi, tényleg. Ígérik, majd visszajönnek vizit után. Várod őket órákon át, nem jönnek, te mégy utánuk – Jajj, elfelejtettük! – Végül is csak neked fontos, hogy tudjon szopizni a Babád... Közben újabb csecsemős nővérek, a „lustácska a babá”-tól, az „anya mellbimbóját nem olyan könnyű bekapni”-ig minden előkerül, ami nem hat éppen pozitívan az önbizalmadra. Végül az egyik nővér javasol egy új pozíciót meg bimbóvédőt, mivel az nagyobb, hátha be tudná kapni. Cumizavar ide, cumizavar oda, úgy vagy vele, hogy mindegy, csak TE tudd szoptatni. Jön az első sikerélmény, a bimbóvédőben megjelennek az első csepp tejcsik, amik már a Picikédhez is eljutnak. Aki csak szopik rendületlenül, te pedig szoptatod éjjel-nappal, hulla fáradtan, de bizakodva, hogy menni fog ez. Úgy jöttök el, hogy egy napja már csak te táplálod. Nagyon jó érzés. Ha bimbóvédővel, hát azzal, a lényeg, hogy végre hazamehessetek és otthon, nyugalomban legyetek, az segíthetné a tejbelövellést is. Pár nap még így is kell hozzá. Otthon első dolgod, hogy laktációs szaktanácsadót hívsz. Jön, segít, bíztat, átbeszélitek, hogy a bimbóvédőt hogyan hagyd el. Nem könnyű menet. Eleinte csak lopva elveszed, mikor már jól lakott, de még ’komfortozik’. Aztán kicsit határozottabb leszel, próbálod minél hamarabb elvenni. Hol nagyobb, hol kisebb az ellenkezés, de kitartasz és neki is egyre könnyebb, ahogy erősödik, ügyesedik. Majd pár hét múlva végre gátak nélkül, szabadon megy a szoptatás, csak a Babád és te. Gyönyörű ♥.

Ma már 8 hónapos, igazi igény szerinti ’cicista’, aki akár röptében is elkapja a cicit, ha éppen úgy van kedve J.