A szül(et)és élményéért


2016.aug.02.
Írta: renatalcsoport Szólj hozzá!

Mesék a szoptatásról - második mese

Kezdetek

Amikor várandós lettem, hatalmas volt a boldogság és már akkor arra készültem, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a születendő kisbabám a lehető legjobbat kapja. Körülbelül félidős várandós voltam, mikor megvettük az első cuki kisruhákat és ezzel elkezdtük gyűjtögetni a babakelengyét. Mindent elolvastam a neten, ilyen takaró, olyan kombidressz, amolyan kifogó (előtte életemben nem hallottam még ezt a szót...). Aztán mielőtt beszippantott volna a babaruha vásárlási őrület, eljutottam végre a kismama jógára, amire akkor már hetek óta terveztem menni, és azt hiszem, akkor megpecsételődött a sorsom (szerencsére <3). Itt hallottam először hordozásról, mosható pelenkazásról és ennek köszönhetően jutottunk el a férjemmel egy többalkalmas szülésfelkészítőre, ahol az utolsó alkalom a szoptatásról és a gyermekágyas időszakról szólt. Igény szerinti szoptatás. Itt szembesültem azzal, hogy a "jól bevált" régi gyakorlat, a háromóránkénti etetés, víz-és tea itatása a babával nem a norma, hanem egy pár évtizede bevett, a szoptatás sikerét igen rövid úton aláásó gyakorlat. Őszintén megmondom, akkor és ott nekem a baba igénye szerinti mellre kerülés fontossága, az aranyóra kiemelt szerepe, a szoptatás, mint komplex gondoskodási forma, a kizárólagos szoptatás, az együttalvás egytől egyig újdonság voltak. Ezután minden nap bújtam az internetet és a felkészítőn kapott irodalmat, és igyekeztem hiteles forrásból tájékozódni, hogy minden menjen, mint a karikacsapás. Az együttalvásról is sokat olvastam, és ekkor a külön szobában már összeszerelt, felcicomázott kiságyat nézve először merült fel bennem a gondolat: "Lehet, hogy a gyerekemnek jobb lenne, ha majd egymás mellett aludnánk?"

A Nagy Nap

Nagyon készültünk a szülésre, az aranyórára. Már sokkal korábban elhatároztam, hogy semmilyen fájdalomcsillapítást nem szeretnék a szülés alatt és ennek az indoka annyi volt, hogy olvastam arról is, hogy az EDA-t vagy kéjgázt kapó nők újszülöttjei nehezebben boldogulnak a szopizással, és ezt nagyon szerettem volna elkerülni. 
Minden a terveink szerint alakult, így a kislányom megszületése után zavartalan bőrkontaktusban élvezhettük egymás társaságát. Bár a mellhez kúszás elmaradt, amit őszintén sajnálok, leginkább azt, hogy esélyt sem kaptunk rá, a csecsemős nővér meg sem kérdezte, hogy nem szeretnénk-e megvárni, amíg a babánk maga próbálkozik, de a születés után egy órán belül mellen volt. Nagyon vártam az első szopizást, és nagyon érdekes élmény volt. Kicsit fura érzés, de egyben csodálatos és szívmelengető. Az első éjszaka megkérdeztem a csecsemős nővért (ő már a következő műszak volt), hogy hol aludjon a baba, így az ő javaslatára kerültünk egy ágyba, amiért a mai napig nagyon hálás vagyok.
A kórházban töltött három nap szinte végeláthatatlan szoptatásból állt, főleg éjszaka. Ezidő alatt komoly mélységeket is megjártam. Valahogy azt senki nem említette, hogy a hormonoktól egyik percben sírnom, a másikban nevetnem kell. Hogy a gyerek gyakorlatilag nonstop cicin szeretne lenni, azon is alszik és nem éjszaka. A legjobban azonban az bántott, hogy míg én abban a hitben voltam, hogy milyen ügyesek vagyunk, hiszen állandóan szopizik, pisil és kakil, megfelelő mennyiséget, a súlya esik és a csecsemősöktől kapott célzások: "Ezzel a súlyeséssel nem fognak holnap hazamenni." "Ha hazaengedjük és baja lesz a gyereknek, majd engem fog felelősségre vonni" és hasonlók, iszonyatosan kikészítettek és teljesen aláásták a magunkba vetett bizalmamat. 
Végül a harmadik napon csak hazaengedtek bennünket, ami hihetlen megkönnyebbülés volt a számomra.

Otthon

Úgy éreztem, szárnyalok. Végre itthon! A tejbelövellés még a hazaendegés előtt megtörtént, a gyerek súlya már nem esik, hanem nő, a kézzel fejést is elsajátítottam, azt gondoltam nagy baj már nem lehet. 
Végülis nagy baj nem is lett, csak nagyon gyorsan szembesülnöm kellett azzal, hogy milyen a valóság egy újszülött babával. Én nem is tudom mit hittem...de nem azt kaptam, nagyon nem. Először is, senki nem készített fel, hogy ez a pici lény nonstop és még azon túl is csak és kizárólag velem/rajtam szeretne lenni és szopizni, szopizni, szopizni. Ha azt hiszem elaludt, és szeretnék két percre megszökni, mert nem voltam pisilni, nem ettem, nem ittam, nem zuhanyoztam, nem mostam fogat, egyszóval semmit nem csináltam, ami az alapvető komfortérzetem (és némileg a létfenntartásom) biztosításához szükséges, akkor úgy rászorít a cicire, hogy csillagokat látok, ezzel jelezve, hogy nagy tévedésben vagyok, ha azt hiszem, megléphetek. Hogy amikor végre tényleg elaludt, és én beleharapnék a várva várt, már ezer éve kihűlt pizzába, pontosan abban a pillanatban sír fel, és kezdődik minden előről. Hogy az éjszakák szinte folyamatos ébrenléttel telnek, és természetesen egybefüggő szoptatással, ami alatt, gyakorlatlanságomból kifolyólag esélytelen, hogy pihenjek valamennyit. Hogy a legtöbb napon délután kettő és este tíz között minimum 2-3 órát FOLYAMATOSAN cicizik, és meg sem mozdulhatok, mert rögtön szívszaggató sírásban tör ki, egyik cici-másik cici-egyik cici- másik cici- bukás-egyik cici-másik cici-bukás-egyik cici-bukás...és ez, a végtelenségig. Hogy 13 napos korára még 60 gramm híja van a születési súlyához képest, és megsemmisülve állok a mérleg felett, hogy ez hogy lehet, mikor egyfolytában szopizik? Kétségbeesve hívom a védőnőt (akit imádunk, abszolút igény szerinti szoptatás párti), aki megnyugtat és egy-két nap kivárást javasol.  
Ebben az új és ismeretlen helyzetben, kialvatlanul, sokkolódva, a hormonjaimnak kiszolgáltatva mit tehettem? Először is bizonyítékot szereztem, hogy a gyerekem normálisan viselkedik. Mire nem jók a Facebook zárt csoportjai? Miután megnyugodtam, hogy nagy valószínűség szerint egy teljesen jól működő újszülött kisbabám van, úgy döntöttem, nem ágálok tovább a helyzet ellen, hanem inkább elfogadom. Szoptatás közben pihentem, olvastam, tévét néztem, nyomkodtam a telefonom, ettem fél kézzel, kezem ügyébe tettem az innivalót és minden fontos dolgot, nappal aludtam, a gyerek mellett. A kaját rendeltem, a háztartásban csak a legszükségesebbeket csináltam meg. Nekem ez így volt túlélhető és élhető. 
Mire a 6 hetes kontrollra mentünk, a kislányom másfél kilóval volt több, mint a születési súlya és őszintén mondhattam én is, mikor az orvosom rákérdezett, hogy vagyok, hogy "jól".

Az első év

Amit nem hittem, végül igaz lett. A szoptatás tényleg csodálatos. Akkor kezdtem ezt érezni, amikor megkaptam az első visszajelzéseket. Egy pillantás, egy hosszú összenézés, egy pici mosoly, az arcom fürkészése, matatás a számban. Imádtam nézni, ahogy megnyugszik szopizás közben, ahogy álomba merül, de a cicit el pillanatra el nem engedi, olykor-olykor cumizik rajta álmában is. Ahogy szorosan hozzám bújik, és tudom, hogy biztonságban érzi magát. Ahogy keményen dolgozik, hogy minden csepp tej a pocakjába jusson, mozog még a kis füle is a nagy munkában. Rájöttem, hogy szabadságot kapok a szoptatás által, bárhová mehetünk, mert az étel és ital mindig kéznél van. Mindig találtunk helyet, ahol diszkréten szopizhatott. 
A szilárd ételek bevezetését egyáltalán nem vártam. Olyan egyszerű volt, csak elővenni a cicit és megszoptatni. Most meg hámozni, reszelni, összetörni, párolni, megfőzni...és mind a kukában landol, vagy megeszem én. Semmi nem kellett neki. Majdnem egy éves volt, mire elkezdték érdekelni az ételek, addig is kitartóan próbálkoztunk, és mivel szépen gyarapodott és ránézésre is egészséges volt, így a nemevésből nem csináltunk problémát. A fő táplálék végig az anyatej maradt és egy percig nem bánom, szerintem a kislányom sem! 

Bölcsi

Korán meg kellett hoznunk egy nehéz döntést. A kislányunk 15 hónaposan elkezdte a bölcsődét, vissza kellett mennem dolgozni. Nem volt kétséges, hogy tovább szeretném szoptatni és rajta is egyértelműen azt láttam, hogy folytatni szeretné. 
A bölcsiben már a szülői értekezleten rossz érzés kerített hatalmába, mikor őszintén elmondtam, hogy még szopizik (10,5 hónapos volt ekkor), és, hogy velünk alszik, erre rögtön jött a megjegyzés, hogy a közel 5 hónap múlva esedékes kezdésig jó lenne elválasztani, és egy cinikus "gondoltam" az együttalvásra. Éreztem, hogy nem lesz jó, éreztem, hogy nem ez és nem így kell nekünk, de megpróbáltam legyőzni az ellenérzéseimet és így vágtunk neki januárban a beszoktatásnak. Nem szeretnék belemenni, min mentünk keresztül, a lényeg, hogy az evés több hét után sem volt valami fényes, az ottalvás pedig egyenesen tragikus volt, egyáltalán nem ment. Hat hét szenvedés után az egyik délután elővezette nekem a gondozónő, hogy ez így nem jó, és a gyerek érdekében (!) változtassak, mert így nem fog normálisan beilleszkedni, azaz ne altassam cicin, ne szoptassam annyit, épp csak azt nem mondta, hogy azonnal válasszam el, mert minden probléma eredője ez a fránya szoptatás. Rettenetesen éreztem magam, és nem azért, mert úgy alapjaiban kérdőjelezték meg az anyai kompetenciámat, az egyáltalán nem érdekelt, ebben a kérdésben megingathatatlan vagyok, hanem mert nem léptem sokkal hamarabb, és vittem el a gyerekemet másik bölcsődébe. 
Még aznap felhívtam egy családi napközit, ami eredetileg is a "B terv" volt, és a következő héten már ott kezdett a kislányunk. Pár nap alatt bebizonyosodott, hogy vele semmi gond nincsen, pláne nem azzal, hogy még szopizik. Evett, aludt, és láthatóan jól érezte magát. Ennyit számított, számít, hogy olyan emberek veszik körül, akik az ő igényeit helyezik előtérbe és akikben én is megbízom, és a bizalom kölcsönös. 

Most itt vagyunk, közel hét hónappal a bölcsikezdés után, egy töretlenül szopizó kisasszonnyal. Visszatekintve az eltelt időszakra, a mi kis szopis kapcsolatunkra, csupa kedves, meghitt, megmosolyogtató emlék jut eszembe. Néha persze kellemetlen, ha vad, és csíp, karmol, mar, vagy rugdos, vagy harap. Néha, nehezebb éjszakákon elegem van, és csak aludni akarok. Néha a munkahelyemen arról ábrándozom, hogy de jó lenne ha az ölemben tarthatnám és csak gyönyörködhetnék a kedves arcában. Néha megőrjít, amikor hajtogatja, hogy "sziszi, sziszi". Néha meg alig várom, hogy kérje már végre. 

Sok minden változott, én is és ő is, de ez a kapocs, amit a szoptatás jelent a számunkra, egy olyan kötelék, ami bár nem fog örökké tartani, de a jótékony hatását hosszú távon is élvezni fogjuk, ebben biztos vagyok!

Szoptatási tanácsadók elérhetőségei Debrecenben

 

Dr. Fehér Boglárka (csecsemő-és gyermekgyógyász orvos, IBCLC laktációs szaktanácsadó)

Személyes tanácsadás előzetes telefonos időpont egyeztetés után lehetséges, a család otthonában, Debrecenben.
Kiscsoportos és egyéni szoptatásra felkészítő várandósoknak (előzetes bejelentkezés szükséges)
Debreceni Anyatej Klub minden hónap harmadik szombatján 14-16-ig. 

Elérhetőségek: 
(20) 514-8901
dr.feherb@gmail.com 
www.feherboglarka.hu

Molnárné Fórizs Katalin (IBCLC laktációs szaktanácsadó, Hajdúböszörmény és környéke)

Személyes tanácsadás a család otthonában előzetes egyeztetés alapján, elsősorban Hajdúböszörményben és környékén.
Egyéni és kiscsoportos beszélgetés, felkészítés várandósoknak szoptatásról, természetes babagondozásról.

Elérhetőségek: 

(70) 330-4577, lehetőleg 9 és 15 óra között, sürgős esetben bármikor
kata.forizs@mailbox.hu

A Kenézy Kórház szoptatási ambulanciája

Cím: Kenézy Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

Bejelentkezés szükséges az alábbi telefonszámok egyikén:
Dr. Farkas Eszter 20/620-7797
Dr. Körözsi-Tóth Ágnes 30/375-8398

Segítenek, ha nehézségeid adódnának a szoptatással kapcsolatban.

    • Ingyenes
    • Rendelési idő: kedd és csütörtök 11 - 15 óra
    • IBCLC laktációs szaktanácsadók rendelnek

 

 

Mesék a szoptatásról - Első mese

Készülsz. Nagyon. Készülsz fejben és lélekben. Olvasol, előadásokra mégy, böngészed a netes fórumokat, lesed tapasztalt barátnőid minden szavát. Gyakorolsz babával. Sokszor elképzeled, hogy milyen lesz majd, mikor a karodban tartod és édesen cuppog. Aztán elképzeled a tekintetét. Gyönyörű! Alapvetően bízol magadban, bízol a testedben, hogy menni fog, bár néha elbizonytalanodsz, mert te nem szopiztál csecsemőként. Félsz, hogy esetleg ez meggátol majd, de dolgozol rajta lélekben sokat. Információk tömkelege a fejedben.

Aztán eljön a nagy nap. Megszületik Ő, akit ösztönösen táplálni szeretnél. Az információk töredéke jön csak elő, de nem is kellene több, ha minden simán menne. De nem megy simán. A nagyon akart aranyórát megkapjátok ugyan, de nem tudsz száz százalékosan Rá koncentrálni, miközben a doki varr, a csecsemős nővér meg kétszer jön be megkérdezni, hogy elviheti-e. – Nem! Persze, hogy nem! – A Picid közben ott szuszog rajtad, ébren van, de nem keresi aktívan a cicit. Próbálsz picit segíteni neki, helyezgetni, de nem nagyon sikerül. A korábbi aggodalom, hogy pici a mellbimbód és gyakorlatilag belesimul a bimbóudvarba, sajnos tényleg megnehezíti a dolgot. Nincs mire rácuppani. Próbálsz nem beszorongani ezen, majd jobb lesz, ha végre békén hagynak benneteket és kereshetsz egy jobb testhelyzetet. Az éjjelt Ő szinte átaludja végül, te meg csak gyönyörködsz benne, el sem hiszed, hogy végre itt van. Mikor ébred, próbálkozol újra, de nem sikerül. Kezd egyre jobban zavarni a helyzet. Mikor jön már valaki segíteni?! Mivel helyhiány miatt a szülőszobán aludtatok, így csak nagy nehezen téved oda a csecsemős nővér. – Mellre tette már? – Próbáltam, nem sikerült. – Na nézzük! – Aztán elkezdi betuszkolni a melled a Picikéd szájába. Pont mindent máshogy csinál, mint ahogy olvastad, hogy kellene. Közben a melledről sem nyilatkozik túl derűsen, csakhogy fokozza a szorongásod... Végül, mikor már sír a Babád, azt mondja a nővér, hogy elviszi és ad neki egy kis anyatejes pótlást. Lemond rólatok, érzed. Nagyon rossz. Utólag nagyon dühös vagy magadra, hogy hagytad, hogy elvigye. Talán az a hiperérzékeny és bizonytalan állapot az oka, amiben érezted magad. Még ha annyit is készültél, teljesen más, mikor már tényleg ott van az a Csöppség, akiért te vagy a felelős, akit neked kell ellátni. Másnap estére lekerültük a gyermekágyas osztályra. Folyamatosan próbálkozol egyedül, de nem megy. Már nagyon várod a nővért, hátha egy másik többet tud segíteni. Jön, próbál segíteni, de érzed, hogy nincs ideje, pár perc után ő is feladja a tuszkolást. Közben megjegyzést tesz a gázra, hogy még az EDA-nál is rosszabb, aluszékony lesz tőle a baba, ez lehet az oka, hogy nem szopizik. A babád egyébként nem aluszékony, éberen lehet vele próbálkozni. De azért most már jön a lelkiismeretfurdalás is, hogy nem bírtad ki azt a kétszer fél órát, miközben a CTG miatt feküdnöd kellett és annyira fájt, hogy végül beleszívtál. De nagyon nem akartál EDA-t meg az azzal járó oxitocint. Legalább annyi előremutató történt, hogy ez a nővér megnézte és szerinte kicsit lenőtt a nyelvfék. Másnap viziten mondod az orvosnak, megnézi, tényleg. Ígérik, majd visszajönnek vizit után. Várod őket órákon át, nem jönnek, te mégy utánuk – Jajj, elfelejtettük! – Végül is csak neked fontos, hogy tudjon szopizni a Babád... Közben újabb csecsemős nővérek, a „lustácska a babá”-tól, az „anya mellbimbóját nem olyan könnyű bekapni”-ig minden előkerül, ami nem hat éppen pozitívan az önbizalmadra. Végül az egyik nővér javasol egy új pozíciót meg bimbóvédőt, mivel az nagyobb, hátha be tudná kapni. Cumizavar ide, cumizavar oda, úgy vagy vele, hogy mindegy, csak TE tudd szoptatni. Jön az első sikerélmény, a bimbóvédőben megjelennek az első csepp tejcsik, amik már a Picikédhez is eljutnak. Aki csak szopik rendületlenül, te pedig szoptatod éjjel-nappal, hulla fáradtan, de bizakodva, hogy menni fog ez. Úgy jöttök el, hogy egy napja már csak te táplálod. Nagyon jó érzés. Ha bimbóvédővel, hát azzal, a lényeg, hogy végre hazamehessetek és otthon, nyugalomban legyetek, az segíthetné a tejbelövellést is. Pár nap még így is kell hozzá. Otthon első dolgod, hogy laktációs szaktanácsadót hívsz. Jön, segít, bíztat, átbeszélitek, hogy a bimbóvédőt hogyan hagyd el. Nem könnyű menet. Eleinte csak lopva elveszed, mikor már jól lakott, de még ’komfortozik’. Aztán kicsit határozottabb leszel, próbálod minél hamarabb elvenni. Hol nagyobb, hol kisebb az ellenkezés, de kitartasz és neki is egyre könnyebb, ahogy erősödik, ügyesedik. Majd pár hét múlva végre gátak nélkül, szabadon megy a szoptatás, csak a Babád és te. Gyönyörű ♥.

Ma már 8 hónapos, igazi igény szerinti ’cicista’, aki akár röptében is elkapja a cicit, ha éppen úgy van kedve J.

A szoptatás és a szülés érzelmi és pszichológiai vonatkozásai (1. rész)

Az oxitocin, mint kötődési hormon

Az oxitocin, mint kötődési hormon

Szerző: Ferenczi Beáta (Klinikai szakpszichológus, családterapeuta, dúla)

A szülés során mind az anya, mind a baba szervezetére sokféle ún. hormon hat. Ezek a hormonok egyaránt szerepet játszanak a szülés testi folyamatában és a szülés-születés kapcsán megélt élményeink érzelmeink alakulásában. Ma már egyre több kutatás vizsgálja azt, hogy a legkülönbözőbb érzelmi állapotaink milyen neurokémiai változásokkal járnak együtt, illetve ezeknek a hormonoknak, agyi átvivőanyagoknak a jelenléte, vagy épp a hiánya miképpen hat érzelmeink alakulására. A dopamin, a szerotonin, az opiodok, a GABA, a prolaktin, az oxitocin egyaránt szerepet kap a társas kapcsolatainkat kísérő érzelmek változásaiban. [1]

A szülés során nagy mennyiségben termelődő oxitocin és endorfin módosult tudatállapotot idéz elő, ami önmagában is sokféle élményt biztosít például beindul a képzeleti fantázia, módosul a testséma, elveszítjük a kontrollt a testi-lelki történések felett. Ebben az állapotban a felnagyítódik az az élmény, érzelmi, vagy lelki töltés, amiben az ember éppen van. A rossz még rosszabbá válik, a jó még jobbá, apró lényegtelennek tűnő mozzanatok felerősítődnek, ugyanakkor vannak homályos időszakok, megnő a szuggesztibilitás.[2]

A szülés során és azt követően nagy mértékben termelődő oxitocinnak különösen nagy jelentősége van az anya és a gyermek közötti kötődés kialakulásában is. A testünkben zajló neurokémiai változások kísérik, sőt segítik kapcsolataink kialakulását, érzelmeink fejlődését.

Az 1970-es évektől került a tudományos vizsgálatok látóterébe az oxitocin agyon belül kifejtett hatása. Korábban az oxitocinnak csak perifériális hatást tulajdonítottak, a szüléskor a méhizom összehúzódásáért, szoptatáskor a tej leadásért felel. A kutatások arra világítottak rá, hogy az agyon belül is találhatóak oxitocinra érzékeny területek, ahol az oxitocin neurotranszmitterként jelenik meg. Megkülönböztettek egy centrális (cOT) és egy perifériális oxitocin rendszert (pOT), amelyek egymástól függetlenül működnek. Az oxitocinnak tulajdonított érzelmi hatások a centrális (agyi) rendszerhez köthetőek.

Az oxitocin szerepe az anyai viselkedés tekintetében meghatározó. Állatkísérletekből tudjuk, hogy közvetlenül az agyba juttatott oxitocin egy órán belül kiváltja az anyai viselkedést, olyan patkányoknál is, akiknek még nem volt kölykük. Ugyanezt az intravénásan bejuttatott (perifériális) oxitocin nem eredményezi.

Embernél a szülés végén a legmagasabb az oxitocin szint, míg a perifériális oxitocin a méhösszehúzódásokat segíti, ami a baba megszületését és a szülést követően a méh ereinek lezárását biztosítja, addig a centrális oxitocin eksztatikus állapotba hozza az anyát, biztosítva a baba iránti „szerelembe esés” érzését.

Az állatkísérletek rávilágítottak arra, hogy a megfelelő kötődés kialakításához az oxitocin több szinten járul hozzá. Az egyik legelemibb és legközvetlenebb hatás az anya szagának kialakítása és az anyához kapcsolódó jelzőingerek rögzülése az utód memóriájában. Így ismerheti fel a néhány órás újszülött a saját anyja tejét, előnyben részesítve azt más, idegen anyatejjel szemben.

A megfelelő cOT – szint az utódban a biztonság élményét is közvetíti. A „nyugi minden rendben” élmény egyik agyi közvetítője a cOT, amit kiegészít az anya testközelsége, ami komoly fájdalomcsillapító hatású és tovább fokozza a minden rendben érzést. A korai bőrkontaktus, a baba anya hasára, mellkasára helyezése a kötődés kialakulásának fontos eleme, amit a neurokémiai változások és a helyzet átélése együttesen idéz elő.

untitled_design.jpg

Ha az emlős anyaállat számára nem biztosított kicsinye jelenléte, az első szag és íz mintavétel (nyalogatja kölykét), akkor az anya nem érdeklődik a kicsinye iránt, sőt agresszív viselkedést mutathat irányában. A cOT elősegíti azt is, hogy az agresszív, vagy elutasító viselkedés gátlódjon, míg a pozitív anyai viselkedés megjelenjen, az agyi öröm-, illetve jutalmazó központok aktívak legyenek. Az adja a neurofiziológiai hátterét az elvakult anyai szeretetnek.

A természetes úton zajló szülés a jól összerakott testi folyamatokon keresztül önmagában segíti, erősíti mind a szülés komplikációmentességének lehetőségét, mind az anya – gyermek közötti kötődés kialakulását. Mégis miért vannak egyre nagyobb számban kötődési nehézségek, kapcsolatba hozhatóak-e a modern szülészeti gyakorlattal?

Egy 2007-es amerikai felmérés szerint a kórházi szüléseknél jelentős mértékben van jelen a mesterséges oxitocin, amikor infúzióval intravénásan bejuttatják a szert az anya szervezetébe. Ezt az ún, exogén oxitocint (xOT) használják a szülés beindítására, gyorsítására, és a szülés végén a lepényi szakaszban a vérzés csillapítására.

Az felmérési adatok szerint a nők 80 %-a kapott xOT - infúziót a szülése során. Ebből az esetek 41%-ban szülésindítás történt, 55%-ában szülésgyorsítás. A nők nagyjából fele nem a saját, természetes ritmusában és idejében szült, illetve a bekötött infúzió akadályozta a szabad mozgást, és nem kívánatos mellékhatásként komoly beavatkozás üzenetét hordozta, ami negatív érzelmi színezetet társított a szüléshez. A nők 86%-a fájdalomcsillapító gyógyszert is kapott, ami az esetek 71%-ában epidurális érzéstelenítés (EDA) volt. A szülések 33%-a császármetszéssel végződött. (Napjaink magyarországi viszonylatában ezek az adatok helytállóak.)

A beadott xOT nem jut be az agyba, centrális hatást nem fejt ki, de akadályozhatja a természetes oxitocin termelődését. Ugyanakkor az EDA csökkenti az oxitocin szintet centrálisan és perifériálisan egyaránt, az anyában és a gyerekben is! Ennek gyakori következménye a xOT alkalmazása. Ez a kedvezőtlen élettani mellékhatások mellett (a magzat szívritmuszavarát idézheti elő, ami a szülés műszeres befejezéséhez vezethet) gátolja a szülés pozitív érzelmi megélését biztosító hormonok termelődését. Az anyák kedvetlenebbek és elégedetlenebbek a szülést követően, a babák kevésbé éberek, ami nehezíti a szopás megkezdését és többet sírnak, akár a szülést követő hat hétig, mint természetes úton, beavatkozásmentesen született társaik. Az oxiticin a szülést követően továbbra is nagy mennyiségben termelődik, a szoptatás során segítve azt, illetve euforizáló, nyugtató hatásán keresztül fenntartva és erősítve az anyai viselkedést.

Az oxitocin jelenléte, vagy hiánya hosszabb távon befolyásolhatja a gyermek életét. Az xOT-vel „indított szülésekből született gyerekekre fokozottabb sérülékenység jellemző: háromszoros az asphyxia, többen szorulnak újraélesztésre, intenzív terápiás támogatásra, és kétszeres a halálozási arány is (Buckley, 2008).”[3]

A születéskor jellemző oxitocin szint befolyásolhatja a gyermeknél az autonóm idegrendszer egyensúlyát. Ezáltal hatást fejt ki a vérnyomásra, kortizol szintre (stresszhormon), fájdalomküszöbre, testsúlygyarapodásra.

Különböző kutatási eredmények összefoglalásaként a következő hatásokkal rendelkezik a centrális oxitocin (cOT):

– csökkenti a szorongást és a félelmet

– csökkenti a depressziót

– csökkenti az antiszociális viselkedést

– elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását

– növeli a bizalmat

– erősíti a szociális viselkedést, akár autistáknál is csökkenti a repetitív tüneteket

– stresszcsökkentő, nyugtató hatásánál fogva társaival összefogva nyugalomban tartja az egyedet (embert, állatot)

– fájdalomcsillapító hatású

– gyorsítja a sebgyógyulást, ezáltal növeli a túlélés esélyét

Ezek a hatások javítják a társas kapcsolatokat, ugyanakkor a megfelelő szociális támasz közegében aktiválódnak leginkább. Minél több jó társas kapcsolatunk van, annál jobban tudunk működni ezekben.[4]

Magyarországon a jelenben körülbelül minden negyedik gyermek császármetszéssel jön a világra, számukra a szülőcsatornán való áthaladás egyértelműen kimarad, de sok esetben a vajúdás élményének megtapasztalása is hiányzik, a megszületésükkor pedig nem segíti őket a centrális oxitocin a kötődés kialakulásában. A vajúdás nélküli császármetszésnél nincs átmenet az anyával való egységélmény és a teljes elkülönülés között. A baba nem aktív résztvevője a születésének, sőt elveszíti az anyával való folyamatos kapcsolat lehetőségét, ami segíti őt a megváltozott helyzet megélésében, elfogadásában. A műtéti helyzetből fakadóan leggyakrabban elmarad a korai bőrkontaktus és mellretétel, valamint az anyával való szemkontaktus felvétele. Sok kórház protokolljában a műtétet követő órákban a baba az anyától külön helyiségben van elhelyezve. A korai szeparáció nem csak az anya és gyermeke közötti kötődés alakulása szempontjából jelent nehezítő tényezőt, hanem a szoptatás sikerességét is negatívan befolyásolja. Michel Odent összefüggésbe hozza a korai elválasztást a későbbiekben megjelenő agresszivitással.[5]

A császármetszéssel született babáknál gyakrabban merül fel légzési probléma a születést követően, ami alkalmazkodási zavarként értelmezhető.[6]

Az újszülöttek és csecsemők megfigyelése során kapcsolatot vélnek felfedezni a császármetszés és olyan tünetek között, mint az excesszív sírás, a hasfájás, alvásproblémák, szopási nehézségek, evészavarok. Jellemzőbb lehet a gyerekekre az érintésektől való elhúzódás, a szemkontaktus kerülése.[7]

Későbbi hatásként gyermek, illetve felnőttkorban sajátos személyiségjellemzők, karaktervonások bontakozhatnak ki:

„– Várakozás, hogy a fennálló kellemes állapot váratlanul megsemmisülhet.

– Védekező attitűd a változásokkal szemben.

– Függőség, dependens igény arra, hogy a külső hatás változtassa meg a túlhaladásra érett élethelyzeteket, ugyanakkor segítségkérési nehézség.

– Harag olyan potenciális támogatókkal szemben, akik – pl. fizikai szinten – nem képesek a teljes „megmentés” irreális igényének eleget tenni.

– Legyőzöttség érzése, viktimizáció, szeparáció.

– Kötődés megtartási képesség csökkenése, minden vagy semmi élmény. (A kapcsolat vagy létezik, és akkor nem kell érte tenni, vagy nem létezik, de akkor egyúttal lehetetlennek is tűnik.)

– Vágy arra, hogy céljai legyenek, de nem tud reális célokat megjelölni.”[8]

Nyilván ezek a tulajdonságok másra is jellemzőek lehetnek, de gyakrabban fordulnak elő a „császármetszett” embereknél.

Ezzel szemben a szülést követően a bőr-bőr kontaktust megtapasztalt babák hosszabban és nyugodtabban alszanak, többet szopnak, kevesebb sírás jellemző rájuk, alvás-ébrenlét ciklusuk érettebb és jobb a hőszabályozásuk is, mint az anyától elválasztott babáknak. A szoptatással együtt megelőző tényező lehet a későbbi allergia kiakakulása szempontjából is. A korai bőrkontaktus jó hatású az anyára is: hamarabb indul be a tejelválasztás, érzékenyebben reagálnak a babák jelzéseire. Több időt töltenek a kórházi tartózkodás alatt az újszülöttjükkel, több kontaktust kezdeményeznek a babával a szoptatás alatt. Kevésbé idegesek, jobban tűrik a monotóniát és elégedettebbek.[9]

Ugyanakkor a szülés egyik módját sem minősíthetjük jobbnak, mint a másikat, hiszen a megszületés élménye egyedi, megismételhetetlen és a maga nemében teljes. Fontos látni azonban azt, hogy az átéltek különböző lenyomatot hagynak és befolyásolhatnak bennünket a kihívásokkal szembeni helytállásunk, a megküzdés, a változásokhoz való alkalmazkodás és a szeretet kapcsolataink kialakítása szempontjából egyaránt.

 

[1]     Dr. Varga Katalin: A kötődés kulcsa a centrális oxitocin rendszer, XII. Családbarát Konferencia 2010.

[2]     [2]Varga Katalin – Suhai Gábor: Szülés és születés, Lélektanon innen és túl, Pólya Kiadó, Budapest, 2010, 65-66.o.

[3]     [3]Ua.

[4]     [4]Dr. Varga Katalin: A kötődés kulcsa a centrális oxitocin rendszer, XII. Családbarát Konferencia 2010.

[5]     [5]Odent, Michell: A szeretet tudományosítása, Napvilág Születésház Kiadó, Budapest, 2003.

[6]     [6]Ua.

[7]     [7]Emerson, W: Treating Cesaren Birth Trauma During Infancy and Childhood, Journal of Prenatal and Perinatal Psychology and Health 15, (3)

[8]     [8]Dr. Bödecs Péter: Császármetszett személyiségek, www.szuletek.hu/images/stodies/csaszar.doc 2006.

[9]     Nyitrai Erika: Az érintés hatalma Kulcslyuk Kiadó, 2011, 54-62. o.

A szoptatás világhete 2016.

Hogy mi is a szoptatás…? Mit ad anyának és gyermekének…?

„Hajnalban ébredek. Nem sír, csak halkan nyöszörög, ez pont elég ahhoz, hogy megébredjek. Körbetapogatózom, majd rájövök merre is vagyok. És teszem a dolgom. És hálás vagyok! Hálás vagyok, hogy „nincs egy nyugodt éjszakám” (éppen ezáltal vagyok nyugodt, hogy ébredhetek.) Hálás vagyok, hiszen van kihez ébrednem! Hálás vagyok, mert van tejem és lehetőségem szoptatni. Hálás vagyok, hogy van, aki igényli és képes rá, hogy újból és újból megdolgozzon a másnapi ételéért –italáért. Mert, hogy kemény munka a szopizás, az nem kétséges. Elég, ha a csatakos kis haját megsimítom és megtörölgetem a gyöngyöző kis homlokát. Majd jóllakottan (jól lakik ), hatalmas levegővétellel ( ssz-áhh) a másik oldalra fordítja a fejét, elernyed és alszik tovább.. Tulajdonképpen ő fel sem ébredt. Békésen szuszog elégedett félmosollyal az arcán.”

„Hogy mit jelent a szoptatás…? Meghittséget, összebújást, szeretetet, gondoskodást. Legalábbis nekem. Persze a babámnak táplálékot is. De az egyik legszebb dolog a világon szerintem. Amíg nem csináltam, nem láttam így, pedig voltak a környezetemben szoptatós anyák. Átélni, a babádhoz bújni, közbe az illatát beszippantani teljesen más…”

„A szülés elválaszthatatlan része volt számomra a szoptatás, tudtam, hogy az anyatej a tökéletes védelmet és a tökéletes táplálékot adja majd a gyermekemnek. Fel sem merült bennem, hogy máshogy tápláljam a megszületettet.”

_szoptatasvilaghete2016.jpg

„...Szejetem a cicit - mondta a lányom másfél évesen…”

„Megvolt a szépsége a szoptatásnak. Igazán egyszerű volt, hogy ha éhes, szomjas, nyűgös, álmos volt összebújtunk szopizott és az univerzum rendje helyre állt.”

„Bár nem sikerült a szoptatás, a fejés által, a tejemmel táplálva őt azt éreztem, hogy magamat adom neki. A legtöbbet, amit abban az élethelyzetben megtehettem.”

"Sosem gondoltam,hogy ilyen hosszúra fog nyúlni ez az időszak az életemben.Észre sem vettem,elröpült.Számomra a szoptatás egy meghosszabbított köldökzsinór,mely ha van rá idő és mód,pont addig tart ki, amíg a baba-mama egységnek szüksége van rá."

_szoptatasvilaghete2016_1.jpg

"ez a kapocs, amit a szoptatás jelent a számunkra, egy olyan kötelék, ami bár nem fog örökké tartani, de a jótékony hatását hosszú távon is élvezni fogjuk, ebben biztos vagyok!"

Holnaptól kezdve augusztus első hetében a világ a szoptatást ünnepli. Az elkövetkezendő időszakot a blogon ennek a témának szenteljük. A ti történeteitken keresztül fogjuk bemutatni, hogy mennyire sokszínű az út, amelyet az anyatejes táplálás érdekében bejárhat édesanya és gyermeke. Ezek mellett cikkekel és hiteles információkkal szeretnénk segíteni a szoptatás körüli tévhitek eloszlatását is. 

süti beállítások módosítása