A szoptatás és a szülés érzelmi és pszichológiai vonatkozásai (1. rész)

Az oxitocin, mint kötődési hormon

Szerző: Ferenczi Beáta (Klinikai szakpszichológus, családterapeuta, dúla)

A szülés során mind az anya, mind a baba szervezetére sokféle ún. hormon hat. Ezek a hormonok egyaránt szerepet játszanak a szülés testi folyamatában és a szülés-születés kapcsán megélt élményeink érzelmeink alakulásában. Ma már egyre több kutatás vizsgálja azt, hogy a legkülönbözőbb érzelmi állapotaink milyen neurokémiai változásokkal járnak együtt, illetve ezeknek a hormonoknak, agyi átvivőanyagoknak a jelenléte, vagy épp a hiánya miképpen hat érzelmeink alakulására. A dopamin, a szerotonin, az opiodok, a GABA, a prolaktin, az oxitocin egyaránt szerepet kap a társas kapcsolatainkat kísérő érzelmek változásaiban. [1]

A szülés során nagy mennyiségben termelődő oxitocin és endorfin módosult tudatállapotot idéz elő, ami önmagában is sokféle élményt biztosít például beindul a képzeleti fantázia, módosul a testséma, elveszítjük a kontrollt a testi-lelki történések felett. Ebben az állapotban a felnagyítódik az az élmény, érzelmi, vagy lelki töltés, amiben az ember éppen van. A rossz még rosszabbá válik, a jó még jobbá, apró lényegtelennek tűnő mozzanatok felerősítődnek, ugyanakkor vannak homályos időszakok, megnő a szuggesztibilitás.[2]

A szülés során és azt követően nagy mértékben termelődő oxitocinnak különösen nagy jelentősége van az anya és a gyermek közötti kötődés kialakulásában is. A testünkben zajló neurokémiai változások kísérik, sőt segítik kapcsolataink kialakulását, érzelmeink fejlődését.

Az 1970-es évektől került a tudományos vizsgálatok látóterébe az oxitocin agyon belül kifejtett hatása. Korábban az oxitocinnak csak perifériális hatást tulajdonítottak, a szüléskor a méhizom összehúzódásáért, szoptatáskor a tej leadásért felel. A kutatások arra világítottak rá, hogy az agyon belül is találhatóak oxitocinra érzékeny területek, ahol az oxitocin neurotranszmitterként jelenik meg. Megkülönböztettek egy centrális (cOT) és egy perifériális oxitocin rendszert (pOT), amelyek egymástól függetlenül működnek. Az oxitocinnak tulajdonított érzelmi hatások a centrális (agyi) rendszerhez köthetőek.

Az oxitocin szerepe az anyai viselkedés tekintetében meghatározó. Állatkísérletekből tudjuk, hogy közvetlenül az agyba juttatott oxitocin egy órán belül kiváltja az anyai viselkedést, olyan patkányoknál is, akiknek még nem volt kölykük. Ugyanezt az intravénásan bejuttatott (perifériális) oxitocin nem eredményezi.

Embernél a szülés végén a legmagasabb az oxitocin szint, míg a perifériális oxitocin a méhösszehúzódásokat segíti, ami a baba megszületését és a szülést követően a méh ereinek lezárását biztosítja, addig a centrális oxitocin eksztatikus állapotba hozza az anyát, biztosítva a baba iránti „szerelembe esés” érzését.

Az állatkísérletek rávilágítottak arra, hogy a megfelelő kötődés kialakításához az oxitocin több szinten járul hozzá. Az egyik legelemibb és legközvetlenebb hatás az anya szagának kialakítása és az anyához kapcsolódó jelzőingerek rögzülése az utód memóriájában. Így ismerheti fel a néhány órás újszülött a saját anyja tejét, előnyben részesítve azt más, idegen anyatejjel szemben.

A megfelelő cOT – szint az utódban a biztonság élményét is közvetíti. A „nyugi minden rendben” élmény egyik agyi közvetítője a cOT, amit kiegészít az anya testközelsége, ami komoly fájdalomcsillapító hatású és tovább fokozza a minden rendben érzést. A korai bőrkontaktus, a baba anya hasára, mellkasára helyezése a kötődés kialakulásának fontos eleme, amit a neurokémiai változások és a helyzet átélése együttesen idéz elő.

untitled_design.jpg

Ha az emlős anyaállat számára nem biztosított kicsinye jelenléte, az első szag és íz mintavétel (nyalogatja kölykét), akkor az anya nem érdeklődik a kicsinye iránt, sőt agresszív viselkedést mutathat irányában. A cOT elősegíti azt is, hogy az agresszív, vagy elutasító viselkedés gátlódjon, míg a pozitív anyai viselkedés megjelenjen, az agyi öröm-, illetve jutalmazó központok aktívak legyenek. Az adja a neurofiziológiai hátterét az elvakult anyai szeretetnek.

A természetes úton zajló szülés a jól összerakott testi folyamatokon keresztül önmagában segíti, erősíti mind a szülés komplikációmentességének lehetőségét, mind az anya – gyermek közötti kötődés kialakulását. Mégis miért vannak egyre nagyobb számban kötődési nehézségek, kapcsolatba hozhatóak-e a modern szülészeti gyakorlattal?

Egy 2007-es amerikai felmérés szerint a kórházi szüléseknél jelentős mértékben van jelen a mesterséges oxitocin, amikor infúzióval intravénásan bejuttatják a szert az anya szervezetébe. Ezt az ún, exogén oxitocint (xOT) használják a szülés beindítására, gyorsítására, és a szülés végén a lepényi szakaszban a vérzés csillapítására.

Az felmérési adatok szerint a nők 80 %-a kapott xOT - infúziót a szülése során. Ebből az esetek 41%-ban szülésindítás történt, 55%-ában szülésgyorsítás. A nők nagyjából fele nem a saját, természetes ritmusában és idejében szült, illetve a bekötött infúzió akadályozta a szabad mozgást, és nem kívánatos mellékhatásként komoly beavatkozás üzenetét hordozta, ami negatív érzelmi színezetet társított a szüléshez. A nők 86%-a fájdalomcsillapító gyógyszert is kapott, ami az esetek 71%-ában epidurális érzéstelenítés (EDA) volt. A szülések 33%-a császármetszéssel végződött. (Napjaink magyarországi viszonylatában ezek az adatok helytállóak.)

A beadott xOT nem jut be az agyba, centrális hatást nem fejt ki, de akadályozhatja a természetes oxitocin termelődését. Ugyanakkor az EDA csökkenti az oxitocin szintet centrálisan és perifériálisan egyaránt, az anyában és a gyerekben is! Ennek gyakori következménye a xOT alkalmazása. Ez a kedvezőtlen élettani mellékhatások mellett (a magzat szívritmuszavarát idézheti elő, ami a szülés műszeres befejezéséhez vezethet) gátolja a szülés pozitív érzelmi megélését biztosító hormonok termelődését. Az anyák kedvetlenebbek és elégedetlenebbek a szülést követően, a babák kevésbé éberek, ami nehezíti a szopás megkezdését és többet sírnak, akár a szülést követő hat hétig, mint természetes úton, beavatkozásmentesen született társaik. Az oxiticin a szülést követően továbbra is nagy mennyiségben termelődik, a szoptatás során segítve azt, illetve euforizáló, nyugtató hatásán keresztül fenntartva és erősítve az anyai viselkedést.

Az oxitocin jelenléte, vagy hiánya hosszabb távon befolyásolhatja a gyermek életét. Az xOT-vel „indított szülésekből született gyerekekre fokozottabb sérülékenység jellemző: háromszoros az asphyxia, többen szorulnak újraélesztésre, intenzív terápiás támogatásra, és kétszeres a halálozási arány is (Buckley, 2008).”[3]

A születéskor jellemző oxitocin szint befolyásolhatja a gyermeknél az autonóm idegrendszer egyensúlyát. Ezáltal hatást fejt ki a vérnyomásra, kortizol szintre (stresszhormon), fájdalomküszöbre, testsúlygyarapodásra.

Különböző kutatási eredmények összefoglalásaként a következő hatásokkal rendelkezik a centrális oxitocin (cOT):

– csökkenti a szorongást és a félelmet

– csökkenti a depressziót

– csökkenti az antiszociális viselkedést

– elősegíti a társas támasz nyújtását és fogadását

– növeli a bizalmat

– erősíti a szociális viselkedést, akár autistáknál is csökkenti a repetitív tüneteket

– stresszcsökkentő, nyugtató hatásánál fogva társaival összefogva nyugalomban tartja az egyedet (embert, állatot)

– fájdalomcsillapító hatású

– gyorsítja a sebgyógyulást, ezáltal növeli a túlélés esélyét

Ezek a hatások javítják a társas kapcsolatokat, ugyanakkor a megfelelő szociális támasz közegében aktiválódnak leginkább. Minél több jó társas kapcsolatunk van, annál jobban tudunk működni ezekben.[4]

Magyarországon a jelenben körülbelül minden negyedik gyermek császármetszéssel jön a világra, számukra a szülőcsatornán való áthaladás egyértelműen kimarad, de sok esetben a vajúdás élményének megtapasztalása is hiányzik, a megszületésükkor pedig nem segíti őket a centrális oxitocin a kötődés kialakulásában. A vajúdás nélküli császármetszésnél nincs átmenet az anyával való egységélmény és a teljes elkülönülés között. A baba nem aktív résztvevője a születésének, sőt elveszíti az anyával való folyamatos kapcsolat lehetőségét, ami segíti őt a megváltozott helyzet megélésében, elfogadásában. A műtéti helyzetből fakadóan leggyakrabban elmarad a korai bőrkontaktus és mellretétel, valamint az anyával való szemkontaktus felvétele. Sok kórház protokolljában a műtétet követő órákban a baba az anyától külön helyiségben van elhelyezve. A korai szeparáció nem csak az anya és gyermeke közötti kötődés alakulása szempontjából jelent nehezítő tényezőt, hanem a szoptatás sikerességét is negatívan befolyásolja. Michel Odent összefüggésbe hozza a korai elválasztást a későbbiekben megjelenő agresszivitással.[5]

A császármetszéssel született babáknál gyakrabban merül fel légzési probléma a születést követően, ami alkalmazkodási zavarként értelmezhető.[6]

Az újszülöttek és csecsemők megfigyelése során kapcsolatot vélnek felfedezni a császármetszés és olyan tünetek között, mint az excesszív sírás, a hasfájás, alvásproblémák, szopási nehézségek, evészavarok. Jellemzőbb lehet a gyerekekre az érintésektől való elhúzódás, a szemkontaktus kerülése.[7]

Későbbi hatásként gyermek, illetve felnőttkorban sajátos személyiségjellemzők, karaktervonások bontakozhatnak ki:

„– Várakozás, hogy a fennálló kellemes állapot váratlanul megsemmisülhet.

– Védekező attitűd a változásokkal szemben.

– Függőség, dependens igény arra, hogy a külső hatás változtassa meg a túlhaladásra érett élethelyzeteket, ugyanakkor segítségkérési nehézség.

– Harag olyan potenciális támogatókkal szemben, akik – pl. fizikai szinten – nem képesek a teljes „megmentés” irreális igényének eleget tenni.

– Legyőzöttség érzése, viktimizáció, szeparáció.

– Kötődés megtartási képesség csökkenése, minden vagy semmi élmény. (A kapcsolat vagy létezik, és akkor nem kell érte tenni, vagy nem létezik, de akkor egyúttal lehetetlennek is tűnik.)

– Vágy arra, hogy céljai legyenek, de nem tud reális célokat megjelölni.”[8]

Nyilván ezek a tulajdonságok másra is jellemzőek lehetnek, de gyakrabban fordulnak elő a „császármetszett” embereknél.

Ezzel szemben a szülést követően a bőr-bőr kontaktust megtapasztalt babák hosszabban és nyugodtabban alszanak, többet szopnak, kevesebb sírás jellemző rájuk, alvás-ébrenlét ciklusuk érettebb és jobb a hőszabályozásuk is, mint az anyától elválasztott babáknak. A szoptatással együtt megelőző tényező lehet a későbbi allergia kiakakulása szempontjából is. A korai bőrkontaktus jó hatású az anyára is: hamarabb indul be a tejelválasztás, érzékenyebben reagálnak a babák jelzéseire. Több időt töltenek a kórházi tartózkodás alatt az újszülöttjükkel, több kontaktust kezdeményeznek a babával a szoptatás alatt. Kevésbé idegesek, jobban tűrik a monotóniát és elégedettebbek.[9]

Ugyanakkor a szülés egyik módját sem minősíthetjük jobbnak, mint a másikat, hiszen a megszületés élménye egyedi, megismételhetetlen és a maga nemében teljes. Fontos látni azonban azt, hogy az átéltek különböző lenyomatot hagynak és befolyásolhatnak bennünket a kihívásokkal szembeni helytállásunk, a megküzdés, a változásokhoz való alkalmazkodás és a szeretet kapcsolataink kialakítása szempontjából egyaránt.

 

[1]     Dr. Varga Katalin: A kötődés kulcsa a centrális oxitocin rendszer, XII. Családbarát Konferencia 2010.

[2]     [2]Varga Katalin – Suhai Gábor: Szülés és születés, Lélektanon innen és túl, Pólya Kiadó, Budapest, 2010, 65-66.o.

[3]     [3]Ua.

[4]     [4]Dr. Varga Katalin: A kötődés kulcsa a centrális oxitocin rendszer, XII. Családbarát Konferencia 2010.

[5]     [5]Odent, Michell: A szeretet tudományosítása, Napvilág Születésház Kiadó, Budapest, 2003.

[6]     [6]Ua.

[7]     [7]Emerson, W: Treating Cesaren Birth Trauma During Infancy and Childhood, Journal of Prenatal and Perinatal Psychology and Health 15, (3)

[8]     [8]Dr. Bödecs Péter: Császármetszett személyiségek, www.szuletek.hu/images/stodies/csaszar.doc 2006.

[9]     Nyitrai Erika: Az érintés hatalma Kulcslyuk Kiadó, 2011, 54-62. o.