A szül(et)és élményéért


2016.aug.19.
Írta: renatalcsoport Szólj hozzá!

Mesék a szoptatásról - tizenharmadik mese

Azt már gyerekként is tudtam, hogy a szomszéd kisfiú az öcsém tejtestvére volt és hogy előtte anyám mellettem is tudott egy másik babát is szoptatni, mert annyi teje volt. Ez a tudás valahogy magabiztossá tett, hogy nekem is lesz sok tejem, fogom tudni szoptatni a fiamat, aki 2015. májusában a 41. héten indítással, nagy dózisú oxitocin ellenére is eredménytelen 10 órás vajúdás után császárra született meg. A műtét után felöltöztetve megkaptam, mellre raktuk, de úgy emlékszem, mind a ketten elaludtunk a kimerítő nap után. Másnap sajgó hasi sebbel kínlódva kerestem a pózt, ami mindkettőnknek kényelmes lenne a szoptatáshoz, de csak nem sikerült úgy a szájába venni, hogy hosszabban bent tartsa, eredményesen szopjon. Az egyik ilyen kísérlet alkalmával a szobába belépő csecsemős nővér odalépett, ránk nézett, és közölte az „ítéletet”: lapos a mellbimbója, ezzel így nem fog menni. Hozasson be bimbóvédőt! Aztán jött a kórházi szoptatási tanácsadó, és ő is csak annyit mondott, hogy kicsi még a szája, hogy be tudja kapni az egész bimbóudvart. Egy hónap múlva, ha nagyobb és erősebb lesz, biztos jobban fog neki menni, addig meg fejjem az addigra már feszülő mellemből a tejet, nehogy elapadjon és azt adjam neki üvegből. Akkor és ott a kórházban nem is vontam kétségbe, hogy ezt nem így kéne. Rohantam a csecsemős nővérekhez és a kórházi fejőgéppel már fejtem is naponta többször. A gyönyörű sárga kolosztrumomat mindenki megdicsérte, és míg sok anya a tápszerért állt sorban a nővéreknél, én már akkor a hűtőbe be és ki hordtam a sárgás színű kincset. Minden szoptatásnál megpróbáltam mellből, de a keservesen bőgő gyerekkel a karomban mindig a teli üveghez nyúltam, amikor már nem akartam őt (és magamat) tovább kínozni. Ráadásul megmondták, hogy addig nem engednek haza a kórházból, míg a súlygörbéje el nem indul újra felfelé. Hiába volt 30-40 percig mellen, csak az üvegből fogyott el annyi mennyiség, amivel jóllakott és gyarapodni kezdett, az amúgy vasgyúró 57 cm-rel és 4.050 grammal született kisfiam. Az 5. napon egy neonatológus vette észre, hogy nagyon le van nőve a nyelve és fel kell vágni, amitől majd a szopása is hatékonyabb lesz. Bizakodtam.

Itthon elkezdődött a küzdelem, hogy elhagyjuk a bimbóvédőt és az üveget, és csak mellből tudjam őt táplálni, de a biztonság kedvéért a férjem a Sote-ről bérelt „ipari” fejőgépet, aminek a segítségével biztosítani tudtam azt, hogy ne kelljen tápszerhez nyúlni. Két hónap utána, aztán vettünk kicsi kézi gépet. És elindult egy nagy logisztikai, szinte már stratégiai játék. Váltogatva, de az egyik mellemet mindig készenlétben, tele tejjel tartottam, hogy abból igény szerint szoptathassak, a másikat meg fejtem, hogy ha nem sikerül, mindig legyen tartalék, amihez nyúlni lehet. Ami nem fogyott el, ment a fagyasztóba. Az egész napunk a szoptatási kísérlet, bőg a gyerek, bőgök én is, vajon mennyit evett mellből, mennyit melegítsek a hűtőből, mennyit fejjek, mennyit fagyasszak kérdések töltötték ki. És mindeközben ugyanabban a kórházban, ahol szültem búcsúztam a nagymamámtól. Anyám, anyósom sem éltek már. Két hét után a keresztanyám segítsége sem volt már szükséges, hogy a napi rutint megoldjuk. Makacsul hittem, hogy sikerülni fog elhagyni az üveget. És tényleg egyre javult az arány. Az egyes étkezések alkalmával már kb. fele-fele arányban evett először mellből bimbóvédővel, aztán ha nagyon nem ment és már őrjöngve sírt, jött az üveg. Eközben a nagyi állapota egyre romlott, feladta a küzdelmet, már csak búcsúzni jártunk be hozzá a kórházba. Csak találgatok, de azt hiszem a kisfiam érezte rajtam ezt a mérhetetlen nagy fájdalmat, és őrjöngve, üvöltve, sírva tolta el magától a mellemet mielőtt még a mellbimbó a szájába került volna. Már meg sem próbált szopni. Utáltam magam, hogy lefogom a gyereket és erőszakkal akarom a mellemet a szájába tenni, miközben a tej folyik végig a hasamon. Aztán ahogy a cumisüveg a szájába került és elkezdett enni, újra hálás szemmel nézett rám és nem sírt…. feladtam, nem erőltettem a mellemet a gyerekemre. Fejtem naponta háromszor, négyszer, sokszor, sokat. Gyűlt a fagyasztóban a készlet, mert közben kiderült, hogy tejadó sem lehetek, mert egy örökletes vérzsír anyagcserezavar miatt folyamatos szedett gyógyszer mellett nem lehet. A fáradtságtól és a tomboló hormonoktól sokszor úgy éreztem, hogy én nem vagyok más, csak egy fejőstehén, akiből csak spriccel az anyatej. A gyermekemnek pedig csak ez,  az üveges tej kell, nem is én. Kimozdulni se nagyon tudtunk itthonról, mert a fejőgép, hűtőszekrény, tejmelegítő háromszögéből, mint logisztikai központtól nem tudtunk eltávolodni. A hozzátáplálással javult kicsit a helyzet. Beállt a kereslet-kínálat, már nem fagyasztottam, de még mindig nem tudtunk reggel anélkül elindulni, hogy ne fejtem volna, este bármennyire is kimerült voltam, addig nem lehetett lefeküdni, amíg nem fejtem, és napközben is legalább egyszer kellett itthon. A külvilágnak ebből szinte semmit nem mutattam. Ha kérdezték: igen, van elég tejem, igen, a kisfiam anyatejes gyerek. Mert legbelül tudtam, hogy én rontottam el, hogy hagytam, hogy a cumizavar kialakuljon és nem keresetem időben szoptatási tanácsadót. A kisfiam szépen fejlődött, átaludta az éjszakát, kedves, kiegyensúlyozott gyerek volt. Én keveseknek mertem mutatni a kimerültségemet, de amúgy is, ez természetes egy kicsi baba mellett, mondták volna.  

Aztán amikor már mászott, kapaszkodva járt, egyre nehezebb volt megoldani a fejést, mert felmászott az ölembe, kitépte a kezemből a gépet, a járókában sem maradt meg. Akkorra mindent evett már és a napi kalória bevitelének csak töredékét fedezte az anyatej. 10 hónapos volt. Megbeszéltem a védőnővel, hogy hogyan állítom le szépen, lassan a fejést, hogy ne legyen mellgyulladásom. Bevallom, megkönnyebbültem, amikor befejeztük, kiürült a fagyasztó is és el lehetett mindent pakolni, ami a fejésre emlékeztet.

A férjem és a szűk család, néhány barát, aki tudta, hogy mi van a „kisfiam anyatejes, nem kap tápszert” mondat mögött, mindig nagyon támogatott, elmondták, hogy büszkék rám és időről-időre felvetették, hogy ha nem bírom, hagyjam abba, megadtam a fiamnak azt, amire szüksége van fizikailag és egy pihent anya is kellene neki. A férjem pedig a napi rutinban is segített, kimérte, melegített a tejet, mosogatott utána, sterilizált, stb. és féltett, akkor és most is, mert látja, hogy még 5 hónappal a befejezés után is ilyen nehéz erről írni. A nagy hormon hullámvasútnak is vége lett. Bár a melleim erősen megereszkedtek, de végre már nem fejnivaló tőgynek érezem őket. Ha fiamra gondolok, tudom, hogy megérte, de azt is, hogy nem lett volna muszáj ennyire nehéz utat választani.

Ebből a távolságból már tudom, hogy azonnal szakmai segítséget kellett volna kérnem és nem makacsul hajtogatni, hogy: „menni fog ez, adjunk még időt neki és addig is az én tejemet kapja, az én karjaim ölelik”. Utána pedig nem beletörődni azzal, hogy „innen már nincs visszaút, csak ki kell tartani még, amíg van tejem”. Tagadhatatlan, hogy voltak nagyon szép, megható, szívet melengető pillanataink, amikor egy-egy szoptatási kísérlett jobban sikerült, és épp ezért bízom benne, hogy egy kistestvérnél én is átélem majd a szoptatás boldogságát.

 

 

Mesék a szoptatásról - tizenkettedik mese

Sok mindenre felkészültem a terhesség alatt, utólag azt látom, egyedül a szoptatásra nem. Pedig kellett volna. Nem olvastam szakirodalmat,honlapokat, nem értekeztem senkivel a lehetőségekről. Tovább megyek: fogalmam sem volt hogy akarok-e majd szoptatni. Gondoltam akarok, jó lesz az majd, aztán ha nem, hát tápszer. Valahogy úgyis lesz. Ezt a "valahogy úgyis lesz" hozzáállást nem sikerült átmentem a szülővé válás kapuján belépve. Otthagytam az egyedüli régi életben, a szülőágyon onnan.

A szülés után egy olyan szobába szerettem volna kerülni, ahol többen vannak, első gyerek, mégis lássam mit kell csinálni. Nagy volt a tumultus így egy olyan ágyat kaptam, ami azon mamák szobájában volt, akiknek koraszülött a babája. 5 anyuka akik folyamatosan fejtek és jártak az inkubátorhoz. És én egyedül a saját gyerekemmel 0-24-ben. Eleve kínosan ügyeltem rá ne sírjon sokat, úgy éreztem sértené ezeket az anyukákat, hogy nem tudom ellátni pedig nekem legalább velem van. 4 napot töltöttünk bent, nem tanult meg szopizni. Kértem segítséget - nem kaptam. Bejött a szoptatós nővér de nem tudta ő sem cicire tenni nálam. se bimbóvédőre. Semmire. Kapott tápszert. Anyukám végig nyugtatott, majd ha hazajövünk segít. Próbált. Nem tudott. Tejem rengeteg volt, fejtem folyamatosan, hogy legalább cumisüvegből azt kapja. Rettentően fárasztó volt. Mindenki dicsért hogy jól csinálom. Én zokogtam, hogy nem tudok szoptatni. És szégyen volt bennem, hogy valahol ez nem is zavart annyira.

Egy hét telt el, mire találtunk megfelelő méretű bimbóvédőt és azzal egyik pillanatról a másikra szopizni kezdett. Attól, hogy nem szopizott csak egy rosszabb volt: hogy szopizott. Nehéz szavakba önteni ezt a lelki hullámvasutat. Hogy nem hagyod abba, csinálod, küzdesz, majd beledöglesz, sikerül, de ez is rossz. Nekem a szoptatás kevés szépet adott. Nehezen ment. Nem szerettem. Nagyon szerettem volna szeretni. Voltak néha jó pillanatok. ezeket őrzöm legbelül a szívemben, mikor hajnalban egyből ráfordult a cicire és békésen evett egy órán át. hozzámbújt, szuszogott simogatott. De olyan kevés van ebből. Fájdalmasan kevés.

Nem tanult meg bimbóvédő nélkül szopni. Nem tudtam hogy kell. Kértünk segítséget szoptatási tanácsadótól, nem jött ki. Levélben annyit írt tegyem minél többet cicire. Nekem ettől elveszett a hitem. Szerettem volna ha akkor és annyit szopik mint akar de nekem ez színtiszta stressz volt, folyton azt figyelni éhes-e. Rendelkezésre állni. És csakis ülve bölcsőtartásban mert máshogy nem szopott. Szégyen volt a tudat h én ezt abba akarom hagyni. Borzasztó fájdalom volt, hogy képtelen voltam rászánni magam, hogy abbahagyjam, nem nyertem magam előtt feloldozást, hisz neki ez a legjobb. Az anyatej. Mindenek felett. Belementem egy lefelé húzó spirálba.

Hogy ki állt mellettem végig? A férjem. Ő TÁRS. Igyekezett igazodni minden rezdüléshez, mozdulathoz, igényhez. Minden hajnalban minden szoptatásnál végig ébren ott ült mellettünk, beszélgetett velem, simogatott, sírt velem, mikor mire volt szükség. Mondta hogy hagyjam abba? Soha. Gondolta? Tudom hogy minden nap. Nem bírta látni a szenvedésemet. Arról az érzelmi hullámvasútról amin ültem nem is beszélve. AZ állandó kitörések, a rengeteg feszültség, a kiabálások, sírások.

Mindenkinek volt jó tanácsa. Hagyd abba. Ne hagyd abba. Fejjél sokat. Ne fejjél semmit. Vedd el a bimbóvédőt. Örülj, hogy nem ázik ki a melled. Jó a tápszer is. Olvastad mennyi szemét van benne? Igény szerinti szoptatás 1 éves kor felett is. Tudtad hogy Nyugatra ez életstílus kérdése? Belekergetik az anyákat ebbe. Mérd mennyit eszik. Minek méred, nem mindegy?!

Öt és fél hónapig tartott a mi közös harcunk. Ekkor engedtük el a szoptatást. Nem bírtam tovább, napokat zokogtam. Előtte és utána is.Egyik nap hazajöttem egy doboz tápszerrel. A férjem mindenkinek azt mondta, kérdezésem nélkül, elfogyott a tejem. Valóban, egy idő után szép lassan elfogyott.

Két kép ég bennem. Az első a szülőszobáról. Ahogy a kisfiam a meztelen mellkasomon fekve a cicimet keresi. De nem tudtam rátenni. És az utolsó szoptatás amit végig sírtunk a férjemmel mindketten, egy vasárnap reggel. Az életünk pedig megváltozott. Elindultunk felfelé, boldog kiegyensúlyozott család lettünk. Sokat beszélgettünk erről, beszélünk a mai napig. Még mindig sírok ha mélyre ások magamban.

A kisfiam 14 hónapos, okos, kötődő, kiegyensúlyozott gyermek, aki minden alkalommal az ölemben alszik el, velem alszik, és a tápszert is így kapja. Amit mi a mai napig "szopizásnak" hívunk.

Két dolog fáj nagyon, ha erre a témára gondolok. Az egyik, hogy nem tudtam igény szerint, hosszan szoptatni a kisfiamat. A másik, hogy nem hagytam fel hamarabb ezzel a harccal, amibe majdnem tönkrementünk mindannyian.

Tervezzük a testvért. Vele hogy lesz? Nem tudom. Szeretném hosszasan szoptatni? Igen. Szeretném ha el sem kezdene szopni? Igen. Az élet majd eldönti.

Mesék a szoptatásról - tizenegyedik mese

Kislányunk, Hanga 2015.01.14-én született, nem tervezett császárral. Már maga a műtéti születés, és az ezzel járó testi és lelki fájdalmak együttese is bőven elég lett volna nekem, így sokként ért, hogy a babám a kezdeti súlyvesztés után két hetes koráig csak 60 grammot hízott. Bekövetkezett az, amit sosem gondoltam volna, hogy nincs elég tejem. Úgy sírtam, és olyan fájdalmat éreztem a szívemben, amilyet még soha. Szoptatási tanácsadó segítségét kértem. Elmondta: az elsődleges cél, hogy a babám súlya elinduljon felfele, be kellett hoznunk a lemaradásunkat. Pótlást kellett adni. Sírtam, mikor az első adagot pipettával adtuk oda Hangának. Szerencsére hamar találunk valakit, aki az Anyatejgyűjtő Állomás mellett nekünk is gyűjtötte az anyatejet, így lettünk tejtesói egy nagyon aranyos kisfiúnak. Én egyáltalán nem vagyok tápszerpárti, ezért áldás volt ez a lehetőség.

A tanácsadó javaslatát, miszerint 3 óránként tegyem mellre, mérjem mennyit evett és az adott hízáshoz szükséges becsült tej mennyiséget pótoljam neki, csak 4 óránként tudtuk ütemezni, így jött ki az alvásával együtt. Hízásnak indult a kisbabám. Szopibarát módon, házi szoptaníttal pótoltunk, mert tudtam, ha cumit, cumisüveget kap a Kincsem, könnyen cumizavarhoz vezethet, és ez a történtek után egyáltalán nem hiányzott. Másra se tudtam figyelni, csak a szopira, a tejmennyiségre. Szopi, mérés, pótlás, altatás. Szopi, mérés, pótlás, altatás. Ebből álltunk ki, nappal és éjszaka is.

Majd amikor már Hanga súlya rendeződött, a félelmem, hogy baja lesz, ha nem hízik, elmúlt. Már „csak” az maradt, hogy nincs elég tejem. Tagja lettem egy facebook-os szopis csoportnak (tanácsadókkal), rengeteg időt töltöttem olvasgatással (miközben cicin altattam a kislányomat), mintha kutattam volna valami megváltó, azonnali megoldás után. A titok után, amitől egy varázsütésre lesz elég tejem. Mindenféle tejszaporító dolgot kipróbáltam. Barnarizs nyákot, aminek borzasztó íze volt, homeos bogyókat, more milk tablettát, teát, a bükki füves Gyuri bácsit is felhívtam, milyen gyógytea keveréket csináljak. Időt, pénzt nem sajnálva mindet felkutattam. Egyik sem használt. Úgy döntöttem, még a görögszéna mag tablettát kipróbálom, de ez lesz az utolsó. Egyedül itt vettem észre valamicskével több tejtermelést. De ez is csak egy darabig használt. Közben igyekeztem sokat puciskodni, bújni a babámmal, hogy a bőrkontaktus tejserkentő hatását is kihasználjam. Továbbá sokat altattam cicin, sokat hagytam komfort szopizni a babámat.

Majd kb. 3 hónapos lehetett Hanga, mikor azt éreztem belül, már nem jó ez a 3 óránkénti etetés. Mindenhol azt olvastam, minél többször teszem mellre a babát, annál több tej termelődik. Elhatároztam, óránként cicire fogom tenni a kicsit. Ha kell, ha nem. Ebből baj nem lehet. Mert tudtam, ha esetleg nem fog kelleni neki a cici, el fogja utasítani, és akkor majd később fogja kérni. Néztem az időt, és egy óra elteltével cicire tettem, ha ébren volt. Elfogadta. Minden alkalommal elfogadta. És egyszer csak azt vettem észre, hogy a korábbi, napi összesen 200-250 ml pótlás egyre csökken. Még mindig mértem a szopikat, éjszaka is, és egyre többször mutatott 100, vagy 100 ml közeli értékeket a mérleg, egyre több szopi után elhagyhattam a pótlást. Sikerélményem lett. Végül már csak estére „nem volt elég” tejem. 50 ml pótlás még mindig kellett. Ekkoriban kerestem fel egy baba alvásszakértőt Hanga alvásával kapcsolatos kérdéseimmel, aki mint kiderült szopis tanácsadó is volt. Mivel a szopizás is szorosan összefügg a baba alvásával, ezt is át kellett beszélni, és azt javasolta nekem, mivel ez a napi 50 ml pótlás már annyira kevés, nézzem meg, mi történik, ha elhagyom.

Elhagytam. És a babám nem is kérte. Elég volt a tejem neki. ELÉG volt a tejem, és a hízása is tartotta a megfelelő ütemet. És innentől már csak és kizárólag én tápláltam a gyermekemet, a saját tulajdon mellemből. Alig hittem el. De tényleg bekövetkezett!

Hanga már elmúlt 1,5 éves, és még mindig aktívan szopizik. Imádja, igazi cicista. És én örömmel adom neki. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy mélységes hálámat fejezzem ki Zsófinak, aki kisbabája mellett nemcsak fejte nekem a tejet, hanem mellettem állt, bíztatott, szopis sikersztorit küldött nekem, hogy ezzel is támogasson, velem együtt örült az egyre nagyobb szopis méréseinknek, és ami nagyon fontos: hitt bennem, mikor még én sem hittem magamban. Felbecsülhetetlen értéket, és segítséget kaptunk Tőletek, amiért mindig hálás leszek! Köszönöm!

Most pedig egyértelműen rajtam a sor, hogy higgyek benned, kedves Anyuka, aki e sorokat olvasod, és szopis gondokkal küzdesz! Hidd el, sokaknak nehéz az eleje. De ha megfelelő információkat és segítséget kapsz, és van benned kitartás, Neked is sikerülni fog! Én hiszek benned! Higgy hát Te is magadban! Ölelés!

Mesék a szoptatásról - tizedik mese

Három gyermek édesanyja vagyok, 18, 16 és 6 évesek a lányok. Mindhármat 1,5-2 éves korukig szoptattam. Viszonylag későn „kezdtem az anyaságot”, 30 éves voltam, amikor az első, és 41, amikor a harmadik született. Talán megvártam azt, hogy a szüléseim során lehetőségem legyen a gyermekek számára minimalizálni az ártalmakat és találkozni azokkal az ismeretekkel, amelyek arról szóltak, hogy mi a baba igazi érdeke. A Klinika 1998-ban már bababarát kórház volt, így kérnem sem kellett a szoptatás támogatását és a rooming in ellátást, de kértem és megkaptam a háborítatlanságot és a szülőszéken szülést.

A szülés elválaszthatatlan része volt számomra a szoptatás, tudtam, hogy az anyatej a tökéletes védelmet és a tökéletes táplálékot adja majd a gyermekemnek. Fel sem merült bennem, hogy máshogy tápláljam a megszületettet. Hittem abban, hogy a testem és a természet tökéletesen végzi a dolgát és próbáltam lelkileg is követni a testemben zajló történéseket. Pedig „lánykoromban” kaptam elég megjegyzést a testalkatom és az anyaság össze nem illésére – „keskeny a csípőd, nehéz lesz a szülés”, „kicsi a melled, nem lesz elég a tej…” Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket sokszor hallottam nővé válásom során.

Jómagam nehezített feltételekkel születtem, nem szophattam koraszülöttségem miatt, szóval a „hozott anyag” nem volt túl szerencsés. Mégis hittem abban, hogy adni akarom és tudom azt a gyermekeimnek, ami számukra a legfontosabb és valóban csak követnem kellett a testemet ebben.

Persze voltak küszködések és fájdalmak is. Az egyik barátnőm orgazmikus élménynek írta le a szoptatást, de a bedurrant, kőkemény mellem a második napon úgy fájt, mintha száz forró tűvel szurkálnák az első kicsim szoptatásainál, de a másik kettőnél már tudtam, hogy az eleje nehéz – időt és türelmet igényel és azt, hogy viseljem el a dolgok diszkomfortját – a fájdalmat, az állandóan tejben úszó pólókat, a baba számomra kiszámíthatatlan, neki nyilván igény szerinti jelzéseit, a 24 órás szolgálatot.

Nem volt könnyű időszak az első pár hét egyik gyermekemnél sem. Érdekes módon a tapasztalat nem enyhítette, a változás kapcsán megélt felbolydultságot, a fáradtságot, a babáimmal való összeszokás nehézségeit. Nehéz volt elsőre és harmadjára is.

Ugyanakkor valódi örömöt adott az együttlét, az, hogy tudom táplálni őket a számukra legoptimálisabb ennivalóval, és ennek a kényelmes egyszerűsége. Semmi mást nem kellett tennem, csak mellre helyeznem őket. Se fertőtlenítés, se melegítés, se komoly felébredés éjszaka… Az éjszakákat azért hosszú távon nehezen bírtam, állandó egyezkedésben voltam velük – aludjunk néhány órácskát együtt. A legnagyobbat még sírni is hagytam – ölben ringatva, üvöltve hagyott ki egy-egy szopcsit. Aztán ennek kínját én is megszenvedve csak győzködtem és kértem őket – s ez bevált, néhány nap alatt elfogadták az anyjuk „kétségbeesett” kérését, persze az első félévet követően...

A középső gyermekem volt szoptatás terén a legönállóbb és a „legtudatosabb”. Tökéletesen szabályozta magát – ha jóllakott, vagy ha megnyugodott, elengedte a cicit, nem elaludt rajta, hanem  használta és korán érkezett másodikként kihasználta az együtt töltött időt a kapcsolatfelvételre – beszélgetett, játszott a cicivel és velem.

Az első cicifüggő volt – nem tudott betelni sem az anyatej ízével, sem a mennyiségével, sem az ölben töltött idővel. A tapasztalatlanságom, a bekapcsolódott saját korai emlékeim a hiányról, a tökéletesen akarom csinálni vágya miatt talán kevésbé tudtam figyelni az igazi igényeire és szükségleteire.

Aztán a kicsi… egy teljesen háborítatlan és könnyű szülést követő nyolc óra után elvitték tőlem és inkubátorba tették megfigyelésre a 3900 grammos babámat. Egy súlyos betegség gyanúja merült fel, rettegtem, aggódtam és az inkubátor mellett újraéltem valóban a saját koraszülöttségem nehézségeit, látva a valóban kora babákat. Nem szoptathattam, mert vér jött a melleimből, és a vérem okozhatott nála trombocitaszám eltérést. Az, hogy nem tarthattam a karjaimban, az, hogy újra és újra ott kellett hagynom, kétségbe ejtett. Tudtam, hogy nálam lenne jó helyen, mégis megrendült a hitem abban, hogy a testem továbbra is jól teszi a dolgát. Talán köze lehetett ennek ahhoz, hogy a kicsi előtt volt három vetélésem…

Az eszemmel viszont tudtam, hogy ismerni kell a problémát, hogy megtaláljam a legkevésbé rossz megoldást rá. Kérdeztem és kértem… küzdöttem és könyörögtem… sírva voltam határozott… így huszonnégy órán belül megkaphattam őt az inkubátorból.

A szülést követően közvetlenül abban az együtt töltött nyolc órában szoptattam, akkor mégis mintha először próbáltuk volna. Mindketten sírtunk, nem volt tejem, aggódtam és dühös voltam mindenkire.

Az első együtt töltött néhány nap nehéz volt. Nem az ő jelzéseire figyeltem, hanem arra, hogy minél többször szoptassam, hogy induljon be a tej. Hozattam a párommal homeopátiás bogyókat, literszámra ittam a vizet, és elszántan küzdöttem a tejért. Közben rettegtem, hogy nem engednek haza, ha nem lesz tej, ha nem lesz kakás pelus, ha csökken a súlya… ha mégis beteg.

Nem így lett, hazajöhettünk és látszólag minden rendben volt, de ott volt a törés, a félelem mindkettőnkben sokáig. Nehezen engedtem el a szoptatását, két év három hónapos koráig szopott – talán így akartam jóvátenni az első huszonnégy órában elmaradt ölelést.

Az elválasztások egyébként számomra könnyen mentek, bár a környezet reakciói eleinte bezavartak.

A nagyot tizennyolc hónapos koráig szoptattam, de már négy hónaposan kapott gyümölcsöt, majd húst, mert az akkori védőnői álláspont szerint csak így juthatott hozzá vitaminokhoz és vashoz. A másik kettő fél évig csak anyatejet kapott, de annyira szerették az új ízeket, hogy nem volt gond a hozzápótlással. Amikor már mást is ettek, az adott étkezésnél a pépes ételekkel kínáltam őket először, és csak azután kaptak anyatejet. Ez a saját gondolatom volt, folyadékként, kiegészítésként kínáltam a tejet… így szépen fokozatosan egyre kisebb mennyiséget szoptak és voltak kihagyott, elutasított szoptatások is. Az evés saját hatáskörbe került és igazi zökkenők nélkül hagyták el kb. egy éves korukra azt, hogy az anyatej legyen a fő táplálék.

A megnyugvási, elalvási szopcsi már nehezebb téma volt. Ez sokáig megmaradt, de különvált az evéstől.

Az elsőnél még kiváltottam az elalvási szopcsit tehéntejjel és hosszas meséléssel, simogatással. Ezzel kezdtük és egyre többször aludt bele ebbe, kihagyva a szoptatás körét. A középső belenőtt a mesélésbe, simogatásba és egyszer csak azt vettem észre, hogy ha ébren marad, akkor sem kéri a cicit. Ekkor volt tizenkilenc hónapos. Ő születni is így született – hipp-hopp ott volt és én azt éreztem, még nem állok készen. A szoptatás abbahagyása hasonló volt. Ő döntött így, én még nem ott tartottam, de elfogadtam a döntését. A kicsi két évesen még a cicin aludt el, de a tej fogyott, megváltozott az íze, és ő csalódottan közölte, hogy nem jó. Próbálkoztunk, de mivel nem álltam vissza a napközbeni szoptatásokra, ez így maradt. Szép lassan mindketten elengedtük a szoptatást, de még sokáig megmaradt az együtt alvás vele.

Három gyerek, egy anya és mégis más-más történetek. Ahol tartottam a saját dolgaimmal, traumáimmal, élményeimmel és érzéseimmel, ahogy születtek és amilyen alapszemélyiséggel érkeztek, az behatárolta a kapcsolatunkat, a szoptatást és az elválást is a szoptatástól. Jól van így. Sokat fejlődtem velük, általuk. Köszönet érte!

 

Mesék a szoptatásról - nyolcadik mese

Szerencsés vagyok, mert a 38.héten születtet meg Hanna és Samu, és az orvosom támogatta az ikres természetes szülést. Maguktól döntöttek az indulásról. 10 órás vajúdás után végül császármetszéssel segítették őket világra, mellyel így másfél év távlatából nem feltétlen értek egyet, de most nem ez a téma. Sokkal inkább bánt, hogy megfosztottak minket az aranyórától: este 10-kor volt a műtét, épp, hogy 1-1 puszit adhattam nekik és már vitték is el őket. Másnap délelőtt foghattam először kézben őket. A szoptatást is akkor próbáltam először, bejött egy csecsemős nővér 'segíteni', aki annyit közölt, hogy 'maga ilyen mellekkel nem fog tudni szoptatni', plusz, hogy ágyban, párnákkal a hátam mögött nem lehet szoptatni, üljek ki a székre. Engedelmesen odaültem, szörnyen kényelmetlen volt, csak bénáztunk mind a hárman. Közben a férjemmel vetettek bimbóvédőt (ők árulták, szétszedték a csomagokat, így darabját adták neki annyi pénzért, mint amennyi a boltban két darab). Utolsó nap hoztak tápszert, hogy etessem meg a gyerekeim, holott nem voltak nyűgösek, nem sírtak sokat, nem sárgultak, valószínűleg volt annyi előtej, ami elég volt nekik. Alig vártam, hogy hazajöjjünk. Olvastam 1-2 dolgot a szoptatásról, igaz, nem sokat, mert valahogy természetesnek vettem, hogy szoptatni fogok, anyám is szoptatott minket, igaz kb csak fél éves korunkig, tesóm is szoptatott. Mégis egy meglehetősen fura, hibrid példa volt előttem: fontos a szoptatás, de azért vizet is adjunk cumisüvegből, fejjek, azt adjam oda szopi után, ne hagyjam őket órákig a cicin lógni, túleszik magukat stb. Ebből próbáltam kihámozni, mi a jó nekünk, bimbóvédővel, mert a kórházban azt mondtak. Aztán eltelt itthon pár nap és kezdtem érezni, hogy nem oké ez a bimbóvédő, nem oké hogy 5 perc után nem lehet éhes, ha most szopizott, és a gyerekeimtől tanulva, rájuk figyelve elkezdtük kialakítani a saját ritmusunkat. Volt két rácsos ágyuk, ebben kb 2 órát ha eltöltöttek összességében, elég hamar bevackolták magukat a mi ágyunkba, így lett ez a négyünk ágya. Az eleje iszonyú nehéz volt, ott volt egyszerre két pici baba, folyton szoptattam, mindkét mellbimbóm csupa seb volt, főleg a bimbóvédő és az elektromos fejő miatt, mert ugye azt mondtak, fejni is kell. Pár nap alatt annyi tejem lett, hogy akkor nyelni alig tudtak. Talán olyan 10-12 naposak lehettek, amikor felhívtam egy szoptatási tanácsadót, ez életem legjobb döntése volt. Rengeteget segített, nem csak a szoptatással kapcsolatban, hanem általa, a beszélgetéseink segítségével elhittem magamról, hogy kompetens anyja vagyok a gyerekeimnek es hallgassak az ösztöneimre, figyeljek rájuk, es tudni fogom, mi a helyes, mit kell tennem. Senki másra ne hallgassak, csak rájuk, magunkra. Így lettek ettől kezdve teljes mértékben igény szerint szoptatott fiókáim, eldobtunk mindent, amit mások javasoltak: cumisüveget, cumit, bimbóvédőt. A sok szopival megtermeltek maguknak az elegendő mennyiséget.

19 hónapja szoptatom őket. Mindezzel nem csupán táplálom őket, ez egy gyöngéd, stabil, nagyon erős kapocs is közöttünk, a feltétel nélküli bizalom. Olyan odaadás és szeretet részemről, melyet csak anya érezhet gyermekei iránt. Sokszor nehéz persze, például 6 hós korukig sebes, sajgó mellbimbóval szoptattam, a dupla igénybevétel miatt még nehezebben gyógyultak a sebek. Olyan volt a mellbimbóm, mintha kiharaptak volna belőle egy darabot. De fél év alatt begyógyult, és azt gondolom, minden egyes fájdalmas perc megérte.

A férjemtől sok-sok támogatást kaptam es kapok a mai napig, ez rengeteg erőt ad. Neki is teljesen természetes, hogy a mai napig szoptatom a gyermekeink. Amíg a fájdalom miatt nem tudtam őket egyszerre szoptatni, segített ha itthon volt, ölelte, babusgatta, hordozta az éppen nem szopizót.

Persze, így 19 hónap után néha soknak érzem, például éjszakánként olykor nehéz. De ez a szoptatástól független, ikrekkel azért picit bonyolultabb az első 1-2-3 ev. De senkivel sem cserélnék, mert egyben ők a mi legnagyobb boldogságaink is, nap mint nap nagyon sokat tanulok magamról is tőlük, általuk.

 

Mesék a szoptatásról - hetedik mese

 

Iker lányaim 13 hónapos korukig kaptak anyatejet. 4 hónapos korukig kizárólagosan anyatejesek voltak, akkor nagyon lassan megkezdtük a hozzátáplálást. 10 hónapos korukig szopiztak, majd ezt követően még két hónapig kaptak lefejt tejet. Friss anyatejet egy éves korukig kaptak, majd még egy hónapig a mélyhűtött tejcsiből itták a reggeli kakaót. Összességében így 13 hónapig jutottak anyatejhez. A szopi mellett a Lányok kb. 3 hónapos korától fejtem is, hol a feles tejet, hol azért, hogy a mennyiséget növeljem. Ahogy jött a hozzátáplálás, és idővel csökkent egy-egy szopi mennyisége, illetve már egy egész étkezés kiváltásra került, illetve a Lányok átaludták az éjszakát, végig fejnem kellett a kiesett étkezések idejében, hogy ne csökkenjen a tejem mennyisége. 10 hónapig keltem órára éjjel is fejni, mai fejemmel szinte nem is értem, hogyan volt ehhez erőm.

Mivel a szoptatás mellett rengeteget kellett fejnem, hogy elegendő tejem legyen/maradjon egyszerre két gyerek számára is, idővel egyre fárasztóbbnak éreztem az egészet. Az első évünk gyakorlatilag végig a szoptatás-fejés-etetés körül forgott, hogy fenntarthassam az anyatejes táplálást. (Főleg utólag) visszagondolva megérte, megdolgoztunk az elért sikerért, de ehhez kellett az is, hogy a Férjem nagyon sok munkát levett a vállamról, mindenben segített, illetve nem volt másik gyerekünk, akit el kellett látni. Mivel a szoptatás-fejés nagyon sok időbe került, meglévő tesvér(ek) mellett mindez nem biztos, hogy sikerült volna, mert véleményem szerint van az a pont, ahol igenis figyelmet kell fordítani pl. egy nagyobb testvérre, még akkor is, ha az esetlegesen hasonló esetben az anyatejes táplálás rovására is megy. Ha szaporító fejés nélkül is végig elég tejem lett volna, talán nem is lett volna ilyen szívügyem, hogy meddig is fogok tudni kitartani, így viszont titkon az egy évet tűztem ki magamnak. Mindig csak apró lépésenként haladva: legyen meg, hogy 4 hónapig csak anyatejesek a Lányok, érjük el a fél évet, karácsonyt, legyen még egy hónap, már csak X hét. Aztán meglett az egy év (miután már csak géppel fejtem, szopi nélkül, és valószínű fejben is elfáradtam, a tejem is szép lassan apadni kezdett), az utolsó fejés után ünnepélyesen elraktam a fejőgépet, és pezsgőt bontottam.

Ikerbabák ellátása önmagában is nagyon fárasztó, a Férjemre viszont szerencsére mindenben számíthattam. A szüleim 200 km-re élnek tőlünk, így minden igyekezetük ellenére is ott volt köztünk a fizikai távolság. A Férjem viszont mindent megtett, hogy nekem csak a Lányokkal kelljen foglalkozni: vitte a háztartást, takarított, besegített a babaápolásban, tartotta bennem a lelket a nehezebb napokon. Díjazta, hogy megpróbálom fenntartani, hogy a Lányok minél tovább szopizzanak, és ebben valóban ott és úgy segített, ahogy tudott.A  babatervezés során nem gondoltam volna, hogy rögtön ketten is érkeznek hozzánk, majd rájöttünk, milyen csodálatos és kiváltságos dolog ikres szülőnek lenni, még akkor is, ha az gyakran nem kevés munkával jár. Megmagyarázhatatlan módon már a legelső pillanattól kezdve teljesen biztos voltam abban, hogy a Lányaim csak szopizni fognak, tápszer nélkül, és más forgatókönyv még csak a fejemben sem fordult meg. A kórházból hazatérve aztán iszonyúan fájt minden, ami a szoptatással kapcsolatos (+ mellé még a császáros seb is), már az is szörnyű volt, ha csak a cicimre nézett valaki. Ha ott és akkor nincs velünk az Édesanyám, biztos feladom. Napokig lényegében sírva szoptattam, aztán mint minden, ez is beállt, rendeződött. Ebben pedig nagyon nagy szolgálatot tett egy  elektromos mellszívó.

A szoptatás által megtanulhattam, mennyi mindenre képes az ember, ha akar és küzd. Mindamellett, hogy a szoptatásnak gyönyörű pillanatai voltak, adott pillanatban sokszor én mégis inkább a teljesítményt láttam benne: meddig lesz elég tejem, kitartok-e, stb. Az elején nekem nem ment egyedül a tandem szoptatás, így mindig reméltem, hogy a második csak úgy ébred/én ébresztem, ahogy az első befejezte az étkezést (ez szerencsére 90%-ban így is volt). Egy ikres anyuka persze mindent megold, mert muszáj. Pl. állva szoptat a kiságy mellett, amíg a másik, síró babót nyugtatja és simogatja az ágyban, míg a tesó cicin van. Aztán jött a tandemszoptatás időszaka: a legszebb, legkényelmesebb volt: mindenki egyszerre evett, össze lehetett bújni, igazi egységgé válhattunk. A legszebb része volt az egésznek. De egyszer minden jó véget ér: a Lányok úgy 8 hós koruktól újra külön kellett szopizzanak, mert ha egyszerre kerültek cicire, ott minden volt, csak étkezés nem: játék, a másik piszkálása, stb. Ezt valahol pedig értem is, hiszen a szopi ideje volt az egyetlen olyan közös dolog, amikor nem kellett anyán osztozni, és azok a pillanatok csak a kettesben levésről szóltak. Idővel persze minden megszépül, nem is tűnt olyan fárasztónak a sok fejés, és nagyon hálás vagyok csodálatos szopis, és tandemszopis pillanatokért, amik megadattak, illetve azért is hálás vagyok, hogy a sok fejéssel elég tejem volt ahhoz, amikor étkezést kellett pótolni, azt tápszár helyett anyatejjel tehettem meg.

Gyönyörű emlékek az első kórházi szopik, hogy már rögtön ott meg tudták mutatni a Lányok a maguk 35 hetével, és kevesebb, mint 2 kilójukkal, hogy igen rátermett, életrevaló kis hősök, akik apró termetük ellenére is mindent nagyon és ügyesen akarnak.

Csodálatosak voltak a tandemszopik, a közös pillanatok, illetve a praktikusság is, hogy bárhová elindulhattunk, mert a cici mindig kéznél van, így nem kellett tartani az éhen halós jelenetektől.A tandemszopi igen csak sokak érdeklődését felkeltette, többen megkérdezték a közeli ismerősök, barátok közül, hogy megnézhetik-e.

A Lányok szoptatása számszerűsítve:

Az egy év alatt simán megélt belőlem a tejserkentő teák, alkoholmentes sörök forgalmazója, valamint kiszámolhatatlan mennyiségű rántott levest fogyasztottam el

Kb. 550-600 liter tejet voltam képes produkálni, mily csodálatos is a természet, és a Jóisten.

Nettó szinten egy egész februári hónapot töltöttem a fejőgépen, szaporító fejéssel (7-7-5-5-3-3-1-1 percekkel)


Gyakorlati tanács ikrek szoptatásához, ami szerintem elengedhetetlen: bár ez szubjektív véleményem, de ikreket úgy gondolom, hosszú távon nem lehet igény szerint szoptatni, mert az könnyen az anya utolsó tartalékainak a feléléséhez vezethet. Az elején nekem pl. költenem kellett a korababáimat, így 1-1,5 óránként kezdődtek újra az etetések, és később is aktív szopik voltak, de én összehangoltam a Lányokat. Ha az egyik kelt, utána mindig keltettem a másikat, nagyon figyeltem rá, hogy egyszerre egyenek, majd egy napirendjük legyen. E nélkül egyszerűen nem bírtam volna (egyedül). Így viszont gyönyörűen összecsiszolódtunk, lehetett tervezni, működő, kiszámítható rendszerünk lett, amire a mai napig kényesen ügyelek. Nekem így működött, utólag sem csinálnám másként a napirendünket, az egymáshoz hangolást. Ezzel mind a Lányok, mind én jól működtünk, és persze boldog mama, boldog baba, boldog család. Ha nagyon sok a teszvesz, teendő, engedjük meg magunknak az élet apró örömeit: egy forró fürdőt, sétát kettesben, egy kavét a barátainkkal, hogy aztán feltöltődve, újult erővel térhessünk vissza a hétköznapok csodálatos, ám sokszor fárasztó kihívásaihoz.

A K betű és a szoptatás

Mindannyian kapunk különböző tanácsokat a szoptatás alatti étkezéssel kapcsolatban. De vajon mi az igazság? Valóban szükséges mellőznie minden K betűvel kezdődő zöldségfélét a szoptató édesanyának? Lehet-e enni epret? Mi a helyzet a tejjel...? És a kávéval? Tényleg szigorú megszorítások következnek az étkezés tekintetében gyermeked születése után? 

dr. Kovács Judit cikkében már olvashattatok arról, hogy az édesanya egészséges táplálkozása által az anyatej a gyermek vitaminszükségleteit is fedezi. Alalpvetően tehát minden élelmiszer fogyasztható a szoptatás időszaka alatt is, sőt, a vegyes és változatos étkezés kifejezetten kívánatos ebben az időszakban -  nagyon jó esélyed van rá, hogy a mendemondák alapján korlátozandó élelmiszerek sem okoznak semmilyen panaszt a babádnak.

mit_ehetek_a_szoptatas_alatt.jpg 

Mi az, amit semmiképp nem fogyaszthatok a szoptatás alatt...? 

Az édesanyák egy része bizonyos ételek, ételcsoportok fogyasztásához köthetően tüneteket észlel a gyermekén: puffadást, hasfájást, nyákos, néha véres székletet, kiütéseket, nyugtalanságot (de önmagában a nyugtalanság nem feltétlenül jelez érzékenységet), refluxot, néha a várt gyarapodás elmaradását. A tünetek ilyenkor 4-24 órával a fogyasztás után jelentkeznek, és a gyanús élelmiszer teljes (!) kizárásával 2-3 hét alatt megszűnnek. 

A kisebbik lányomnak is csúnya kiütései lettek, „tejkiütések”, pont mint a nagynak, csak neki nem múltak. Következett az egész napos vigasztalhatatlan sírás, majd jelentkezett napi többszöri alkalommal a méregzöld, savanyú szagú, híg hasmenés. A fején lévő tejkiütések mellett pedig az egész testét ellepő ekcéma… Nem készültem rá, mert a nagynál nem volt gond, de a családi örökség ránk is lecsapott… Laktózintolerancia, tejfehérjeérzékenység, szójaallergia… Bummm … Akkor mi legyen a szopizással?!

Ez azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy a szoptatás elejétől kezdve szigorú étrendi korlátozásokat kell bevezetned, hiszen jó eséllyel semmilyen problémát nem fognak okozni az általad fogyasztott ételek. Ha valamire érzékenynek bizonyul a babád (leggyakrabban a tej és a tojás a felelősek érte), akkor az adott élelmiszer szigorú kiiktatása lehet a megoldás. Súlyos tünetek esetén mielőbb forduljatok orvoshoz!

Továbbra is szoptatás Anyai DIÉTA mellett! Tej, tojás, szója mentes ételek, kerülni kell az összes olyan alapanyagot, élelmiszert illetve félkész vagy kész ételeket, melyek tejet vagy tejszármazékot, szóját tartalmaznak. Hűűű, hát nem könnyű. Minden címkét át kell olvasni, mert rengeteg a rejtett allergén. El nem képzeli az átlagember, mi mindenben van szója, tej, tejpor, savópor, írópor és a szentjánoskenyérmag/liszt (a szója keresztallergénje) valamint ezek „E” betűs titkosított verziói. Főleg ha elmegyünk otthonról. A vendéglátó egységek még nem készültek fel az ételallergiásokra. Ún. diétahiba esetén pedig a szoptatott babáknál 4-24 óra alatt átjut az allergén anyag a kicsi szervezetébe. A kiürülése viszont több hét (2-3 hét)! Egyes vélemények szerint, ha szigorú diétát tudunk tartani az anyatejes táplálás során, illetve kisgyermek korban, akkor csökken a lehetősége, hogy élethosszig tartó, vagy életveszélyes allergiája alakul ki. A tejallergia betegséget a kisgyermekek 90%-ban „kinövik” 3 éves korukra. Minél előbb veszik észre a tejallergiát, annál nagyobb az esély rá, hogy később kinövi a gyermek. Így megéri! Úgy gondolom, fontos, hogy a szülők tudjanak erről. Az allergiás babáknál a legjobb táplálás az ANYATEJES táplálás – szigorú anyai diéta mellett. 

Ihatok-e kávét a szoptatás alatt?

 A koffeint tartalmú italokat is fogyaszthatod, mértékkel, és észszerű keretek között - legtöbbször ez sem okoz gondot. A legtöbb szakértő szerint napi 300 mg koffein (2-3 csésze kávé vagy tea) nem vezet semmilyen változáshoz babád viselkedésében. Természetesen hasonló igaz ebben az esetben is, mint az előzőben - ha mégis szokatlanul nyugtalannak látod a gyermeked, vagy keveset, nehezen alszik, ingerlékeny, és ez az állapota mással nem magyarázható, érdemes elgondolkozni a koffein tartalmú italok (ide értve a teát és a kakót is, típustól függően) korlátozásán. Újszülötteknél a legnagyobb az esélye annak, hogy ezek a tünetek jelentkeznek, ők sokkal nehezebben dolgozzák fel a koffeint, mint az idősebb csecsemők, 6 hónapos kor után jellemzően megszűnik ez a probléma.

Semmi okod nincs tehát arra, hogy pusztán a neve alapján száműzz valamit az étrendedből. Figyeld a babád jelzéseit - ráérsz akkor korlátozni egy-egy élelmiszert, amikor nyomós érvek szólnak amellett, hogy gyermeked rosszul reagál rá. 

Mit ad az anyatej...?

Szerző: Dr. Kovács Judit, a debreceni Klinikai Központ neonatológusa

A helyes táplálkozás az újszülött kortól kezdve nemcsak az adott egyén egészsége szempontjából fontos, hanem kihat a következő generációra is . Az első években elszenvedett lemaradás a későbbiekben sokszor behozhatatlan deficittel járhat, a testi-szellemi fejlettség, teljesítőképesség  elmaradhat az egyénben rejlő genetikus lehetőségektől. Egy alultáplált anya nagyobb eséllyel szenved el szülészeti komplikációkat és hoz világra kis súlyú újszülöttet, koraszülöttet. Aki ismét elmaradhat fejlődésében az optimálistól és így a deficit tovább örökíthető. Ha ez sokakat érint, akkor ez már össz társadalmi szinten is komoly terhet jelenthet.

Az 1980-as években fogalmazták meg először szakemberek azt az ajánlást,  miszerint a csecsemő-kisgyermek optimális táplálása a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatás, és a szoptatás folytatása akár 2 éves koron túl is,  mind összetételében, mind higienes szempontból megfelelő minőségű, és a gyermek fejlettsége szerint adequát módon adott kiegészítő táplálás mellett.

Ennek az ajánlásnak a helyességét az azóta végzett kutatások sem tudták tudományos igénnyel megcáfolni.

Az anyatej előnyei nemcsak arra az időszakra korlátozódnak amíg a csecsemőt ezzel táplálják, hanem fontos szerephez jut az egyén későbbi, testi szellemi egészsége, és az igény szerinti szoptatás harmonikus anya-gyermek kapcsolatán keresztül kiegyensúlyozott pszichés fejlődése szempontjából is.

Az emlőből szopott anyatej élő anyag, mely aktívan dolgozó immunsejteket, immunanyagokat, funkcióval bíró enzimeket, hormonokat, növekedési faktorokat és egyéb olyan anyagokat tartalmaz, melyek az optimális tápanyag összetétel mellett biztosítják a kisgyermek fejlődését, és védelmet nyújtanak számtalan betegséggel szemben.

Ritkábban fordulnak elő alsó-és felső légúti betegségek, tüdőgyulladás, középfülgyulladás, és a koraszülötteket  különösen veszélyeztető RSV fertőzés. Tápszeres babáknál gyakrabban találkozunk hasmenéssel, aminek nemcsak fertőzés, hanem táplálék intolerancia is lehet az oka. Ugyancsak csökkenhet a koraszülöttek életét veszélyeztető bélelhalással járó bélgyulladás, a necrotizáló enterocolitis kockázata, ha az intenzív osztályon ápolt koraszülötteket anyatejjel, lehetőleg saját édesanyjuk tejével táplálják. Emiatt kulcsfontosságú az édesanyák bevonása a koraszülöttek ellátásába.. Az anyatej minden olyan mikróbával szemben tartalmaz védőanyagokat, amik az anya testében előfordulnak. Ha édesanya rendszeresen bejárhat az ITO-ra, megérintheti koraszülött babáját, akkor ő is kolonizálódik a baba környezetében élő mikróbákkal. Ha az anyát rendszeres emlőfejésre bizatjuk, a saját tej  egyebek mellett komoly immunvédelmet nyújthat ezeknek a különösen esendő gyermekeknek. Mindez nem meglepő annak ismeretében, hogy az anyatej prebiotikus hatású, több oldalról biztosítja a bifidus flóra ( jó baktériumok) elszaporodását a csecsemő bélrendszerében, ami fontos tényező a még éretlen immunrendszer helyes irányú fejlődésének biztosítása szempontjából.  Ugyanezzel kapcsolatos, hogy míg maga az anyatej értelemszerűen nem válthat ki allergiát, fokozza az un. immuntoleranciát, azaz csökkenti a más anyagokkal szembeni allergia előfordulását. Tápszeres táplálás mellett gyakoribbak az atopiás és autoimmun betegségek, mint az asztma, ekcéma,colitis ulcerosa, coeliákia és az I.tip. diabetes.( tehéntej béta lactoglobulin, pankreáz béta sejt kereszt reakció)

Az igény szerinti szoptatás, szemben a meghatározott időközönkénti és cumisüvegből történő etetéssel, teret enged a csecsemő azon genetikus képességének, hogy szabályozni tudja az igényének megfelelő táplálék- és folyadékfelvételt.( az éhség-jóllakottság szomjúság érzés segítségével.) Részben ez az oka annak, hogy ritkábban fordul elő kisgyermek és serdülőkorban elhízás, de még a felnőttkori hajlam is csökken. Ezzel összefüggésben csökken a szív-érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, magas koleszterin szint és a 2. tip. diabetes gyakorisága.

Ritkábban fordul elő hirtelen csecsemőhalál és bizonyos rosszindulatú daganatok.

Az anyatej magas laktóz és omega 3 zsírsav tartalma -még a magyaros, sok telített zsírt tartalmazó anyai táplálkozás mellett is-biztosítja az építőelemeket  az első életévekben rendkívül gyorsan fejlődő, növekvő emberi agy számára. Az anyai táplálkozással tovább növelhető ezek mennyisége.

Ezzel szemben az emlősállatok tejének összetétele elsősorban a test izom-és csonttömegének növekedését van hivatva biztosítani, hiszen az emlősállatok kicsinyei igen gyorsan elérik végleges testméretüket, erre az emberi csecsemőnek tíz egynéhány év áll rendelkezésére.

Az anyatej vitamintartalma az anya egészséges, vegyes táplálkozása mellett fedezni tudja a csecsemő vitaminszükségletét, de a vitamintartalom szintén befolyásolható az anya vitaminpótlásán keresztül. Nagyon sok anyag pl az ásványi anyagok biológiai hozzáférhetősége, felszívódása és hasznosíthatósága optimális, és sok egyéb komponens által támogatott. Ezt nem tudjuk utánozni azzal, ha csak a kémiai koncentrációk alapján állítunk össze mesterséges táplálékot.

Mindezek alapján érthető az a törekvés, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az anyák boldogulni tudjanak a szoptatással.  Ehhez a különböző területek egymásba kulcsolódó együttműködése és segítő hozzáállása  szükséges az egészségügyben  a családokban,  és a szélesebb közösségekben egyaránt.

Fontos, hogy az anyák tájékoztatása legkésőbb a terhesség során elkezdődjön, építsük ki bennük a szoptatás iránti elkötelezettséget. A kórházi-szülészeti, neonatológiai- gyakorlat segítse a sikeres kezdést, az otthoni támogató rendszer biztosítsa az eredményes folytatást. 

Legyenek bababarát területek, munkahelyek, ahol biztosítható, hogy az anyák méltó helyen szoptathassák meg bárhol gyermeküket, ahelyett , hogy pl  mellékhelységbe száműznénk őket.

Ehhez nálunk sok esetben még nagyon komoly szemléletváltozásra van szükség.

 

Az újszülöttről szól az aranyóra

Szerző: Dr. Kovács Judit, a debreceni Klinikai Központ neonatológusa

 

Jelentősége miatt a szülést követő első óra az aranyóra nevet kapta. Ez az az időszak, amikor az újszülött ráeszmél a világra, ösztönei felélednek, megkeresi az anyamellet, szopik néhány csepp előtejet, elindul emésztőrendszere, immunrendszere működése…

Klinikánk Bababarát Kórház, legfontosabb célja, hogy elősegítse a szoptatást. Európában elsőként kapta meg ezt a címet. Támogatja az anyát abban, hogy a szülést követő órában mellre tegye újszülöttjét attól függetlenül, hogy természetes úton, vagy császármetszéssel látta meg a napvilágot és később is segítse a szoptatás sikerét annak érdekében, hogy az anyák hazabocsátás után is jól boldoguljanak. Ideális az lenne, ha az anyák többsége az elkövetkező fél évben kizárólag szoptatással táplálná csecsemőjét.  

Kísérlet az újszülöttel

Úgy negyven éve figyelték meg kísérleti jelleggel először, hogy mi történik, ha az újszülöttet közvetlenül megszületése után az anya mellkasára-hasára fektetik és háborítatlanul, bőrkontaktusban ott töltheti élete első 1-2 óráját. Az újszülött egészsége szempontjából halasztható tevékenységeket, mint a súlymérés, fürdetés, később végzik el.  Azt tapasztalták, hogy az egészséges újszülött a születése után felsír, majd kisvártatva elcsendesedik, elpihen az anyja mellkasán. Az anyák nagy része ilyenkor beszélni kezd hozzá, mintegy üdvözli a kisbabát. Miután kipihente magát, a kicsi mocorogni kezd, rövid hangokat hallat. Az anyák érzékenyen észlelik ezt, válaszolnak rá. Újabb rövid pihenő után a baba elkezdi emelgetni a fejét, tágra nyitott szemmel csodálkozik a világra. Egyre gyakrabban, egyre aktívabban teszi ezt. A pihenők alatt nyelvét öltögeti, szopó mozgásokat végez, kezét szophatja. Fel-felnéz, tekintete találkozhat az anyáéval.  Mozgásai egyre élénkebbek és célirányosabbak lesznek, kúszni kezd és megközelíti az anyja emlőjét. A helyes irány megtalálásában segíti szaglása és az erősen pigmentált bimbó és bimbóudvar látványa. Nyalogatja a bimbót, kezével masszírozza az emlőt. Ezek az ingerek az anya oxytocin termelését serkentve elősegítik a tejáramlást. Általában egy órán belül az újszülött önállóan rátapad a mellre és szopni kezd. Az anya boldogan biztatja. Egy kiadós szopás után az újszülött (és gyakran az anya is) elégedetten, mélyen elalszik.

A zavartalan bőrkontaktus előnyei

Nem kell attól tartani, hogy az újszülött megfázik, hiszen nagy felületen bőrkontaktusban van az anyával, aki így közvetlenül a testével melengeti, őrizve azt a testmeleget, amitől a világrajövetel megfosztotta. Kettejüket együtt takarjuk be takaróval, így a környezet felé történő hőleadást is megakadályozzuk. A potenciálisan steril környezetből érkezett újszülött a hüvelyi szülés során először az anya hüvelyi, majd bőrflórájával találkozik, az ott élő mikróbákkal népesül be emésztő- és légzőrendszere, bőre. Ez az úgy nevezett mikrobiom meghatározó lesz az immunrendszer egészséges fejlődése szempontjából. Ez az útravaló egész életre szól, és úgy tűnik, a következő generációknak is átadódik. Ha első tápláléka az emlőből szopott colostrum, akkor egyúttal védőanyagokat, érlelő anyagokat is kap, amik védik a fertőzéstől és gyorsítják az emésztőrendszer érését, hiszen most már önmagáról kell gondoskodnia. A korán elkezdett szoptatás élettani szinten tartja az újszülött vércukor szintjét.  Az anya testével közvetlen kapcsolatban ringatózva szabályossá válik a légzés és a szívműködés. Mivel ebben a helyzetben mentes minden stressztől, testszerte kipirul. A colostrummal átkerül az anya szervezetéből a bőrkontaktus és a szopás hatására termelődött oxytocin hormon, és mindkettejükben érvényesül a hormon központi idegrendszerre kifejtett hatása, ami a kötődést segíti elő.  A korábbiakban leírtak szerinti élénk kommunikáció az anya és újszülöttje között az anya válaszkészségét is segíti, azaz azt, hogy megtanuljon megfelelően reagálni az újszülött jelzéseire. Az anyának a szülés során adott fájdalomcsillapító gyógyszerek csökkenthetik az újszülött aktivitását és az anya válaszkészségét.  Az állatvilágban történt megfigyelések szerint az anyai gondoskodó magatartást meghatározza a háborítatlan együttlét a születés után és emlősőknél az első szoptatás élménye. Az anya nélkül felnőtt állatok sokszor képtelenek a normális szexuális viselkedésre és nem gondoskodnak újszülöttjükről. További megfigyelések utalnak arra, hogy ez a hatás a további generációk utódgondozási képességét is befolyásolja. Ha az újszülött megkapja ezt a lehetőséget, hogy önállóan fedezze fel az emlőt és tapasztalja meg, miként szopjon belőle, a későbbiekban kevesebb probléma adódik a szoptatással, kevesebb a sebes bimbó, több az esély a tartós szoptatásra.

A Bababarát Kórház 10 pontban összegzett feltételrendszerének sarkalatos pontja a szülés utáni háborítatlan bőrkontaktus biztosítása legalább egy órán át, az első spontán kezdeményezett szopás befejezéséig. A feltételrendszer további pontjai, mint a folyamatos együttlét, az igény szerinti szoptatás, ennek megfelelően a cumihasználat mellőzése azt célozzák, hogy hagyjuk érvényesülni az evolúció során kialakult előnyöket. Immár tudományosan bizonyított, hogy a szoptatás, anyatejes táplálás védelmet nyújt sok, nemcsak újszülött, hanem gyermek és felnőttkori betegséggel szemben, és ez a hatás arányos a szoptatás tartamával és kizárólagos voltával. Kevesebb a légúti és emésztőrendszeri fertőzés, az immunbetegségek, mint a különböző allergiák, asztma, eccema, szénanátha, autoimmun betegségek, mint a cukorbetegség 1. típusa, autoimmun bélbetegségek. Ritkább a gyermek-és serdülőkori elhízás,  táplálék intolerancia. Ritkábban fordul elő hirtelen csecsemőhalál.  A szoptatatás az anya egészségére is előnyös. A háborítatlan bőrkontaktus és korai szoptatás kiváltotta oxytocin termelés csökkenti a szülés utáni vérzések kockázatát. Kevesebb a szülés utáni depresszió. A szoptatás tartamával arányosan csökken az emlőrák, petefészekrák, magas vérnyomás, kettes típusú cukorbetegség, ízületi betegség gyakorisága, és hamarabb nyeri vissza a terhesség előtti testsúlyát.

 

 

Szoptatástámogatás homeopátiával

Szerző: dr. Kósa Katalin, gyermekgyógyász, homeopata orvos

Leggyakrabban alkalmazott szerek:

Urtica urens 5 CH

- még nem indult meg a tejelelválasztás,vagy hirtelen apadni kezd a tej mennyisége

- az emlők duzzadtak, esetenként szúró jellegű fájdalom társulhat

 

Ricinus communis 5 CH

- tejelválasztást segítő hatású

- kísérő tünet: az anya szomjas, esetenként székrekedése van

 

Ha 3 nap 2x5 golyó szedése után nem észlelhető a tej mennyiségének szaporodása gondoljuk át a következő szerek lehetőségét!

 

Agnus castus 9 vagy 15 CH:

-  a tejmennyiség hirtelen csökken, az anya fáradt, szomorú.

- ezt a szert kell használni, ha a tej csökkenése a menstruáció megjelenésével egy időben történik

 

Bryonia 9 CH:

- az emlő fokozatosan válik feszesé, fájdalmassá.

- erős fejés hatására a panaszok csökkennek

- szoros melltartó viselése jól esik az anyának, aki kicsit ingerlékenyebb, azt szereti ha békénhagyják

 

Causticum 9 CH:

- apadó tejmennyiség, melynek oka a fáradtság, szorongás, az emlőbimbókon berepedés jelentkezhet

 

China 9 CH:

- a belövellés késik, vagy elégtelen a tej mennyisége, oka: kimerítő szülés,nagymértékű vérveszteség

 

Lac defloratum 9 CH:

- a belövellés késik, vagy nagyon kevés a tej

- az anya csüggedt, depressziós, levert, fejfájása van

- a mellek megkisebbedtek,hiába iszik sok folyadékot

- a tejbelövellés elmaradása esetén elsőként választandó szer!

 

Phosphoricum acidum 9 CH vagy 15 CH:

- a tejtermelés vagy meg sem indul vagy apad a mennyisége

- az anya túlaggódja, vagy teljesíthetetlennek érzi a feladatait, kimerült, „minden mindegy”-állapot

 

Phytolacca 9 CH vagy 15 CH

- a tejpangás szere: hirtelen megduzzadó, fájdalmas emlők esetén javasolt

- elősegíti a tej kiürülését, megszünteti a pangást, ezzel gyulladásmegelőző hatású

(vigyázat: itt az alacsony 5 CH apasztó hatású!)

 

Pulsatilla 9 CH vagy 15 CH:

- a tej apadni kezd, az anya sírós, aggódó, igényli a vigasztalást, együttérzést

- nem szomjas,bár erőlteti az ivást