A szül(et)és élményéért


2016.aug.08.
Írta: renatalcsoport Szólj hozzá!

Elválasztás vagy elválasztódás? Hogyan fejeződik be a szoptatás időszaka?

szerző: dr. Körözsi-Tóth Ágnes, gyermekgyógyász-neonatológus, IBCLC laktációs szaktanácsadó

Hazánkban, társadalmunkban az édesanyák gyermekeiket általában egyéves kor alatt választják el, a szoptatás időszakát azonban évezredekig és manapság a világ nagy részén is inkább években és nem hónapokban mérték és mérik. Tulajdonképpen a magyar nyelv önmagában rejti, őseinknél meddig is tartott a szoptatás időszaka, gondolok itt pl. a tejfog elnevezésre, amiről mindenki tudja, hogy az iskoláskor kezdetén kezdenek maradandó fogakra cserélődni.

Sokan tartanak attól, hogy ha nem kezdeményezik gyermekük elválasztását, akkor az “örökké” fog tartani. Ugyanakkor, ahogy tág határok között változik, hogy egy gyermek mikor tanul meg járni, mikor bújik ki az első foga, és mikor lesz szobatiszta, ugyanúgy változik az a kor is, amikor a gyerek kinövi szopás iránti igényét. Vannak babák, akik természetes módon egy- két éves korukban abbahagyják a szopást, míg más gyermekek még három éves korukban is javában szopnak. Csak egy dolgot tudhatunk biztosan: előbb- utóbb tényleg minden gyermek felhagy a szopással.

Az elválasztás folyamatát leginkább a mi hozzáállásunk, elképzelésünk határozza meg, de hatással vannak rá más tényezők is: a gyermekünk szükségletei, saját, akár ki sem mondott érzéseink, stb... 

Az egyéves koron túli szoptatás ugyanúgy számos előnyt nyújt mind nekünk, mind gyermekünknek, mint a kezdeti időszakban. A szoptatásban sokan csak a vigasztalási lehetőséget látják és hajlamosak azt gondolni, hogy ilyenkor már nem jelent igazi táplálékot. Ez szerencsére nem így van, ráadásul az anyatej könnyebben feldolgozható például ételallergiával küszködő gyerekeknek, akiknek hosszabb ideig tartó védelemre lehet szükségük, hogy kifejlődjön a más ételek iránti tűrőképességük. A még szoptatott kisdedekre is igaz, hogy kevesebb alkalommal betegszenek meg. Arra vonatkozóan is vannak tapasztalatok, hogy a beszédet és az olvasást (különösen fiúknál) serkenti a hosszú  ideig tartó szopás, és az sem elhanyagolandó szempont, hogy a későbbiekben sokkal ritkábban van szükség fogszabályozásra.

A természetes elválasztás során az édesanya saját gyermekéhez igazítja az elválasztás ütemét. Ez általában fokozatos, bár előfordul, hogy gyermekünk néha korábban és gyorsabban hagyja abba a szopást, mint azt vártuk volna. Ez a fokozatosság lehetővé teszi, hogy tejünk mennyisége lassan és fokozatosan csökkenjen. A természetes módon történő elválasztás során biztos érzelmi hátteret nyújtunk, ezzel természetesen elősegítjük függetlenedését (amit manapság olyannyira hangsúlyoznak) és mégsem nem kell egy  boldogtalan gyermekkel küszködnünk. Elegendő időt és lehetőséget kap gyermekünk, nincs szükség  cumi vagy cumisüveg használatára (ezeket ráadásul csak még később tudnánk elvenni tőle), vagy más körmönfont praktikákra, drasztikusnak tűnő módszerekre.

A természetes elválasztás során sokunk számára a legnagyobb kihívás talán az, hogy meg kell küzdenünk mások véleményével. Érdekes, hogy egy 2-3 éves, cumizó vagy cumisüvegből evő, ivó gyerek megszokottnak számít, ugyanilyen korú gyermekünk szopása miatt esetleg mégis kínosan érezhetjük magunkat. (Persze ebben az életkorban azért már mi határozhatjuk meg, hogy hol és mikor, milyen körülmények között szoptatunk.)

Természetesen egy édesanya dönthet úgy, hogy nem szeretné kivárni, míg gyermeke önmaga hagyja el a szopást, finom, fokozatos módon mi magunk is kezdeményezhetjük az elválasztást. Kínálhatunk egészséges harapnivalót, folyadékot (hogy csillapítsuk éhségét, szomjúságát), szervezhetünk kimozdulós programot (különösen, ha nyilvános helyen már nem sűrűn szokott szopni). Mivel sok totyogó szeretne szopni akkor is, amikor unatkozik (persze, hiszen kifejezni még nem tudja minden érzését), egy-egy mozgalmasabb nap erre is jó megoldást nyújthat.

Gyermekeink jelzik, ha az elválasztás számukra túl gyors: kiborul, sír, még akkor is, ha mást kínálunk, más módon próbáljuk vigasztalni.  Viselkedésbeli változások vagy visszafejlődés, pl. dadogás, éjszakai felébredés, a túl erős ragaszkodás, az elválástól való új vagy fokozott félelem, harapás (ha azelőtt soha nem fordult elő), valamint olyan tünetek, mint a gyomorpanasz és székrekedés szintén jelzés értékűek.

Elképzelhető, hogy egy betegség vagy egyéb megrázó élmény hatására ismét sűrűbben szeretne szopni - nem jelent gondot, ha erre az időszakra nem korlátozzuk, ismét teret engedünk és nyugodtabb periódusban folytatjuk az elválasztás lépéseit.

Gyermekünket saját érzéseink is befolyásolják. Ha nyugodtak és biztosak vagyunk döntésünkben, akkor kevésbé valószínű, hogy gyermekünknek nehézsége lesz az elválasztás során. Ezzel szemben, ha bűntudatot érzünk az elválasztás vagy annak esetleges erőltetése miatt, sokkal nehezebbnek fogjuk találni a szeretet kimutatását feléje, ami nyugtalanná teheti őt, és növelheti szopás iránti vágyát.

Bizonyára feltűnt, hogy egy- két- három éves kisdedekről beszéltünk eddig. Ha ugyanis egy néhány vagy akár 6-7-8 hónapos kisbaba nem akar szopni, az nem jelenti azt, hogy el akarja választani magát. Ha olyan egy év alatti gyermekről van szó, aki még nem sok szilárd ételt kapott, pohárból sem iszik még, akkor valószínűtlen, hogy végleg abba akarná hagyni a szopást, azaz, hogy eljött elválasztódás ideje részéről. Sokkal nagyobb az esélye, hogy szopási sztrájkkal állunk szemben.

Kisbabánk tudatni akarja velünk, hogy valami baj van, valami megváltozott...

A szopási sztrájk oka néha teljesen egyértelmű, de előfordulhat, hogy az anya sosem tudja meg, mi is váltotta ki ezt a viselkedést.

 Leggyakoribb okai a következők lehetnek:

  • fájdalom: fogzás; sérülés, herpesz, más vírusfertőzés a szájban; fül- vagy torokgyulladás; a szoptatási testhelyzetben a babának valami fájdalmat okoz, például oltás helye vagy sérülés,
  • a baba megfázott vagy bedugult az orra, ezért szopás közben nem kap rendesen levegőt,
  • a baba túl sokszor kapott cumit, cumisüveget vagy gyakran szopja a hüvelykujját, és ez a tejmennyiség csökkenését eredményezte,
  • gyakran félbe kell szakítani a szoptatást valami miatt, vagy szoptatás közben gyakran elvonja valami a baba figyelmét,
  • a baba szokatlanul hosszú ideig volt külön édesanyjától.

Az anya bizonyos cselekedetei, reakciói is okozhatják azt, hogy a baba nem akar szopni:

  • az anya túl erősen reagál arra, ha a baba megharapja a mellét,
  • a napi rutin jelentősen megváltozik (pl. utazás, költözés),
  • az anya korlátozza a szopások gyakoriságát, vagy nagyon szigorúan meghatározza, milyen időközönként szophat a kicsi,
  • szoptatás közben az anya nagyon hangosan beszél vagy veszekszik a család többi tagjával,
  • az anya túlságosan izgatott, vagy folyton feszült, stresszel,
  • többször sírni hagyja kisbabáját, vagy halogatja a szoptatást, mikor a kicsi szopni akar.

​A szopási​ ​sztrájk​ ​néha hirtelen​ ​veszi​ ​kezdetét,​ ​máskor​ ​fokozatosan​ ​alakul​ ​ki.​ ​Ez​ ​mégsem​ ​jelenti​ ​azt,​ ​hogy​ ​fel​ ​kell hagynunk​ ​a​ ​kicsi​ ​szoptatásával.​ ​Ha​ ​megpróbáljuk​ ​rávenni​ ​gyermekünket,​ ​hogy​ ​újra​ ​szopjon,​ ​a sztrájk​ ​rendszerint​ ​2-4​ ​napig​ ​tart,​ ​bár​ ​néha​ ​ennél​ ​tovább​ ​is​ ​elhúzódhat.​ ​Kulcsszó​ ​a​ ​türelem​ ​és az​ ​elhatározás,​ ​hiszen​ ​sok​ ​anya​ ​még​ ​maga​ ​sem​ ​áll​ ​készen​ ​az​ ​elválasztásra.​ ​Így​ ​szinte​ ​minden esetben​ ​rávehetjük​ ​babánkat,​ ​hogy​ ​újra​ ​szopjon.

 

Mesék a szoptatásról - Harmadik mese

Az első fiamat 23 hónapig szoptattam. Erős, nagy babaként született, sosem okozott gondot neki a szopizás. A környezetemben elsőként szültem és az irodalomból próbáltam újból és újból megoldásokat találni. Családunkban (mindkét oldalról) meg volt a hidelem, hogy nálunk senki se tudott szoptatni. Nehéz volt megküzdenem a szkepticizmussal, a régi időre szoptató/etető hozzáállással. Folyamatosan lavíroztam a teljes igény szerinti szoptatás és a "azért tartsunk valami napirendet" között. Rengeteg energiámat őrölte fel ez a dilemma. Nem mertem átadni magam a szoptatás megnyugtató hatásának. Második gyermekem, kislány lett. Kisebb súlyú, lenőtt nyelvvel. A rutin, ami ezen átsegített és megint a szakirodalom. 1 hét kínlódás után hívtam fel a szülésznő figyelmét az eltérésre, amit ezután rögtön egy kis vágással megoldottak. Az ebből adódó mellbimbó sebeim hamar regenerálódtak. Másodszor már nagyobb önbizalommal engedtem bele magam a szoptatás örömébe. A megnyugtatás sokkal nagyobb szerepet kapott. Azon aludt el, éjszaka is velünk aludt a kezdetektől és annyiszor fordult felém, ahányszor csak akarta. 3,5 éves koráig szopizott. Még ma is emlékszik az ízére (5,5 éves), a megnyugtató érzésre és előszerettel játsza el. Látom a szemén a csillogást, az átszellemült tekintetet, amikor a szopizásra gondol. Nála előfordult 4 éves koráig (1 hónapban kb 1x), hogy kért még. 2 éves koráig CSAK szopizott és minimálisat evett/ivott. Újból meg kellett küzdenem a külvilággal, de egy jól képzett gyermekorvos és szoptatási tanácsadó támogatásával mertem hagyni, hogy az igényei szerint alakítsa. Harmadik gyermekem (lány), a legkisebb súlyú, de a legaktívabb újszülött volt. Császármetszés után legalább 10 órán keresztül óránként szopizott. Ő sokszor keveset szeretett volna, de kb 3 hét után logisztikailag nem bírtam a 2 nagy mellett (akkor voltak 3 és 5,5 évesek). Kezdődött a nyári szünet, betegek lettek. Őt nagyon tudatosan kellett "noszogatnom", hogy tele egye magát, hogy legalább másfél- két órát "kibírja" mell nélkül. Hétről hétre jobb lett és megerősödött. Miután túljutott az első 3-4 hónapon, kevésbé kötődött az anyamell megnyugtatásához. Nagyon jó étvággyal kezdte a hozzátáplálást, és mellette maradt a szopi. 15 hónaposan kellett 1 hónap alatt elválasztanom gyógyszerszedés miatt. Az első elválasztást én szorgalmaztam, mert úton volt a második gyermekünk és a mellbimbóim érzékennyé váltak, fáradt voltam és fizikailag nagyon nem kívántam. Megadtuk neki az időt, fokozatosan választottam el. Szoptatási tanácsadó látott el ötletekkel, praktikákkal és segített a belső lelkiismeret-furdalásommal megbirkóznom. Amit akkor megtanultam, hogy mindig a baba és az anya igényeit együttesen kell figyelembe venni. A szoptatás csak akkor nyújt megnyugvást a totyogók számára, ha az az anya számára sem terhes. A második esetben átadtuk magunkat az elválasztódás szabad folyásának. Apró megkötéseket tettem olykor, mikor már nagyobb volt (kb. 2,5 éves), hogy most már utcán nem, vagy majd lefekvés előtt. De pontosan lehetett érzékelni, hogy mikor minek jött el az ideje. Mindezt sírás, gyötrődés mentesen. Nekem ez csodálatos élmény volt, a harmónia megélése, az önmagunk átadása a természet ritmusának. 3 éves és 4 hónapos volt a nagy lányom, mikor a kicsi született. Akkor már csak lefekvések előtt szopizott. A harmadik várandósságomat már végig szoptattam. Soha nem voltak kontrakcióim. A mellem érzékeny volt, de mivel az egész már csak komfort jellegű és pár perces szopikat jelentett, nem választottam el. Nagyon tartottam a tandem szoptatástól, szülés után soknak éreztem. Holott a megnyugtató erejét le se lehet írni. De 1 hónap után a nagylányom nem jelentkezett tovább rendszeresen. Időnként eszébe jutott, akkor teret adtam neki, de ritkult és valójában egész pontosan nem is tudom mikor maradt el. Harmadik lányomat 15 hónaposan rohamléptekben kellett elválasztanom. Addigra 7 éve (4 hónap megszakítással) szoptattam. Váratlanul ért és akkor döbbentem rá, hogy mennyire lényemmé vált a szoptatás, az ölembe emelés és ennek az anya-gyermek harmóniának a napi megélése, a közelség, a test és szemkontaktus. Tudtam, hogy többet nem lesz gyermekem és nem lesz, akit ilyen közel érezhetek magamhoz, akinek ezt a lelki, fizikai megnyugvást nyújthatom. Valamiféle gyászt éreztem, hirtelen kiszakadt belőlem egy darab, egy szerep, egy kompetencia. Ezzel párhuzamosan szorongatott az érzés, hogy hogyan fogom megnyugtatni az éjjel-nappal szopizó babámat. Hogy fogom tudni biztosítani neki a megnyugvást. Az éjszaka volt a legnehezebb, amit a férjem vállalt mivel fizikailag sem bírtam a hosszú ringatásokat. 1 hét volt a kritikus, utána beállt valamiféle új rendszer. Ki kellett dolgoznunk az új kapcsolódásainkat. Rájöttem, hogy másfajta figyelmet igényelt a lányom. Mindaddig, ha fáradt volt vagy frusztrált, megszoptattam. Most elő kellett vennem a kreativitásomat. Még többet játszottunk, meséltünk. El kellett terelnem a figyelmét. Belejöttünk. Rengeteget segített a következő könyv: Szoptatás - Tanácsok és gyakorlati segítségnyújtás a szoptatás egész ideje alatt Márta Guóth Gumberger - Elizabeth Hormann Valamint egy kedves szoptatási tanácsadó, akihez többször fordultam technikai vagy lelki segítségért.
Sosem gondoltam,hogy ilyen hosszúra fog nyúlni ez az időszak az életemben. Észre sem vettem,elröpült. Számomra a szoptatás egy meghosszabbított köldökzsinór,mely ha van rá idő és mód,pont addig tart ki, amíg a baba-mama egységnek szüksége van rá.