A szül(et)és élményéért


2016.aug.19.
Írta: renatalcsoport Szólj hozzá!

Mesék a szoptatásról - tizenkettedik mese

Sok mindenre felkészültem a terhesség alatt, utólag azt látom, egyedül a szoptatásra nem. Pedig kellett volna. Nem olvastam szakirodalmat,honlapokat, nem értekeztem senkivel a lehetőségekről. Tovább megyek: fogalmam sem volt hogy akarok-e majd szoptatni. Gondoltam akarok, jó lesz az majd, aztán ha nem, hát tápszer. Valahogy úgyis lesz. Ezt a "valahogy úgyis lesz" hozzáállást nem sikerült átmentem a szülővé válás kapuján belépve. Otthagytam az egyedüli régi életben, a szülőágyon onnan.

A szülés után egy olyan szobába szerettem volna kerülni, ahol többen vannak, első gyerek, mégis lássam mit kell csinálni. Nagy volt a tumultus így egy olyan ágyat kaptam, ami azon mamák szobájában volt, akiknek koraszülött a babája. 5 anyuka akik folyamatosan fejtek és jártak az inkubátorhoz. És én egyedül a saját gyerekemmel 0-24-ben. Eleve kínosan ügyeltem rá ne sírjon sokat, úgy éreztem sértené ezeket az anyukákat, hogy nem tudom ellátni pedig nekem legalább velem van. 4 napot töltöttünk bent, nem tanult meg szopizni. Kértem segítséget - nem kaptam. Bejött a szoptatós nővér de nem tudta ő sem cicire tenni nálam. se bimbóvédőre. Semmire. Kapott tápszert. Anyukám végig nyugtatott, majd ha hazajövünk segít. Próbált. Nem tudott. Tejem rengeteg volt, fejtem folyamatosan, hogy legalább cumisüvegből azt kapja. Rettentően fárasztó volt. Mindenki dicsért hogy jól csinálom. Én zokogtam, hogy nem tudok szoptatni. És szégyen volt bennem, hogy valahol ez nem is zavart annyira.

Egy hét telt el, mire találtunk megfelelő méretű bimbóvédőt és azzal egyik pillanatról a másikra szopizni kezdett. Attól, hogy nem szopizott csak egy rosszabb volt: hogy szopizott. Nehéz szavakba önteni ezt a lelki hullámvasutat. Hogy nem hagyod abba, csinálod, küzdesz, majd beledöglesz, sikerül, de ez is rossz. Nekem a szoptatás kevés szépet adott. Nehezen ment. Nem szerettem. Nagyon szerettem volna szeretni. Voltak néha jó pillanatok. ezeket őrzöm legbelül a szívemben, mikor hajnalban egyből ráfordult a cicire és békésen evett egy órán át. hozzámbújt, szuszogott simogatott. De olyan kevés van ebből. Fájdalmasan kevés.

Nem tanult meg bimbóvédő nélkül szopni. Nem tudtam hogy kell. Kértünk segítséget szoptatási tanácsadótól, nem jött ki. Levélben annyit írt tegyem minél többet cicire. Nekem ettől elveszett a hitem. Szerettem volna ha akkor és annyit szopik mint akar de nekem ez színtiszta stressz volt, folyton azt figyelni éhes-e. Rendelkezésre állni. És csakis ülve bölcsőtartásban mert máshogy nem szopott. Szégyen volt a tudat h én ezt abba akarom hagyni. Borzasztó fájdalom volt, hogy képtelen voltam rászánni magam, hogy abbahagyjam, nem nyertem magam előtt feloldozást, hisz neki ez a legjobb. Az anyatej. Mindenek felett. Belementem egy lefelé húzó spirálba.

Hogy ki állt mellettem végig? A férjem. Ő TÁRS. Igyekezett igazodni minden rezdüléshez, mozdulathoz, igényhez. Minden hajnalban minden szoptatásnál végig ébren ott ült mellettünk, beszélgetett velem, simogatott, sírt velem, mikor mire volt szükség. Mondta hogy hagyjam abba? Soha. Gondolta? Tudom hogy minden nap. Nem bírta látni a szenvedésemet. Arról az érzelmi hullámvasútról amin ültem nem is beszélve. AZ állandó kitörések, a rengeteg feszültség, a kiabálások, sírások.

Mindenkinek volt jó tanácsa. Hagyd abba. Ne hagyd abba. Fejjél sokat. Ne fejjél semmit. Vedd el a bimbóvédőt. Örülj, hogy nem ázik ki a melled. Jó a tápszer is. Olvastad mennyi szemét van benne? Igény szerinti szoptatás 1 éves kor felett is. Tudtad hogy Nyugatra ez életstílus kérdése? Belekergetik az anyákat ebbe. Mérd mennyit eszik. Minek méred, nem mindegy?!

Öt és fél hónapig tartott a mi közös harcunk. Ekkor engedtük el a szoptatást. Nem bírtam tovább, napokat zokogtam. Előtte és utána is.Egyik nap hazajöttem egy doboz tápszerrel. A férjem mindenkinek azt mondta, kérdezésem nélkül, elfogyott a tejem. Valóban, egy idő után szép lassan elfogyott.

Két kép ég bennem. Az első a szülőszobáról. Ahogy a kisfiam a meztelen mellkasomon fekve a cicimet keresi. De nem tudtam rátenni. És az utolsó szoptatás amit végig sírtunk a férjemmel mindketten, egy vasárnap reggel. Az életünk pedig megváltozott. Elindultunk felfelé, boldog kiegyensúlyozott család lettünk. Sokat beszélgettünk erről, beszélünk a mai napig. Még mindig sírok ha mélyre ások magamban.

A kisfiam 14 hónapos, okos, kötődő, kiegyensúlyozott gyermek, aki minden alkalommal az ölemben alszik el, velem alszik, és a tápszert is így kapja. Amit mi a mai napig "szopizásnak" hívunk.

Két dolog fáj nagyon, ha erre a témára gondolok. Az egyik, hogy nem tudtam igény szerint, hosszan szoptatni a kisfiamat. A másik, hogy nem hagytam fel hamarabb ezzel a harccal, amibe majdnem tönkrementünk mindannyian.

Tervezzük a testvért. Vele hogy lesz? Nem tudom. Szeretném hosszasan szoptatni? Igen. Szeretném ha el sem kezdene szopni? Igen. Az élet majd eldönti.

Mérlegen az anyaság - a táplálás formája dönt?

Szerző: Hofgárt-Ékes Noémi

Az elmúlt hetek bejegyzései a szoptatástámogatás témái köré épültek. Nem lehet azonban szemet hunyni afölött, hogy időnként, minden igyekezet ellenére olyan elakadásokkal és nehézségekkel kerül szembe a szoptató édesanya, amelyeken nem tud sikeresen felülkerekedni. A várandósság, a szülés és a gyermekágy időszaka viharos, érzelmileg és fizikailag egyaránt megterhelő periódusa az emberi életnek. Olyan emóciók kerülhetnek felszínre, amelyekkel talán soha nem szembesültünk, emellett környezetünk, időbeosztásunk, családunk struktúrája véglegesen és visszavonhatatlanul megváltozik. Gyakran hoz ez az időszak egyfajta talajvesztettséget magával, amelyben nehezen maradunk a felszínen.

A mai társadalmi berendezkedés - kevés szerencsés kivétellel -  nem alkalmas arra, hogy biztosítsa a nők számára a gyermekágy időszakának zavartalanságát. Nincs időnk megállni, elidőzni, kivárni, hogy a lelkünk beérje a testi és környezeti változásokat. Mindezek a tényezők együttesen kevéssé segítik az anyák megküzdését a potenciálisan felmerülő szoptatási nehézségekkel. Hajlamosabbá tesznek a gyermekágyi depresszióra, segítők híján az igény szerintiség pedig gyakran marad puszta idea, amely a hétköznapokban nem valósítható meg, az út pedig innen adott esetben egyenesen vezet a tápszeres pótlás, és a hosszú távú szoptatás sikertelensége felé.


Mi a megoldás? 

Az anyatejes táplálás védelemre és támogatásra szorul, makroszinten is: fontosak a társadalmi akciók a szoptatás propagálására, a szülészeti intézmények bababarát működése is kulcskérdés. Még lényegesebb azonban a mikrokörnyezet. Kevés család fókuszál tudatosan a szoptatásra való felkészülésre, a régi berögződések, szokásrend pedig nem kedveznek az igény szerint szoptatni vágyó friss édesanyának. (Az ezzel kapcsolatos tévhitekről korábbi cikkünkben írtunk) Nagyszülőkben és édesapákban is rengeteg kérdés, kétely merülhet fel a gyermeknevelés kezdetén, egy-egy sírósabb, úgymond többemberes baba kapcsán pedig rendszerint a tápszer merül fel könnyebbséget, rendeződést hozó perspektívaként. Érdemes lehet az ilyen helyezetek elkerülése érdekében már a várandósság előtt felkeresni a városban elérhető tanácsadókat (http://renatal.blog.hu/tags/szoptatasi_tanacsado), akik idejekorán felvértezhetik a szülőket a szükséges információkkal.

Szintén fontos a tudatos készülés a szülésre és a kórházi tartózkodásra is. Az aranyóra, a rooming in rendszer mind-mind megalapozhatják a sikeres szoptatást (erről szóló cikkünk itt érhető el ), megvalósíthatóak hüvelyi szülés és császármetszés után egyaránt. Hasznos a szülési terv elkészítése is: a lehetőségek sorra vétele, és a szülészorvossal, neonatológussal történő előzetes egyeztetés. Az informálódás (és ennek kapcsán a tájékozott beleegyezés) egyfelől a bizonytalantól való félelem leküzdésében, másfelől pedig a potenciális ártalmak minimalizálásában, a szoptatást nehezítő beavatkozások elkerülésében is hatékony lehet. 

A császármetszés kapcsán fontos megjegyezni, hogy az anya támogatóinak állandó jelenléte a műtétet követően segíthet elkerülni a szeparációt, hatalmas lépést téve ezzel a korai szoptatástámogatás útján.


Ha nem sikerül…


„Én kerültem sorra a gyógyszertárban. A tápszerreceptet látva az ismerős gyógyszertáros neheztelően nézett rám: „Nem gondoltam, hogy maga is tápszerezni fog.”- mondta – „ekkora mellekkel ráadásul.” Legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem látta az átsírt és átvirrasztott éjjeleket, nem látta az érzelmeimet, nem látott mást belőlem, csak két nagy mellett, és azt, hogy tápszert viszek a gyerekemnek. De máris csalódott bennem – én pedig azt éreztem, az anyaság első nagy vizsgáján csúnyán megbuktam.”

A szoptatás elengedése, a sikertelenség feldolgozása gyakran hónapokat, éveket is igénybe vesz. Nehéz élethelyzet, amelyet ráadásként gyakran kísérnek rosszalló, bíráló megjegyzések.  Ezért fontos hangsúlyozni: egy édesanyát sem lehet élete egyik kulcsszerepében mérlegre tenni az alapján, hogy mivel táplálta, táplálja a gyermekét. A jó ügy érdekében sem lehetünk tapintatlanok és offenzívek még a legközelebbi kapcsolatainkban sem, a segítő szándék sem lehet magyarázat az anya elbizonytalanítására saját kompetenciái tekintetében.

Az anyatej helyettesítésére a WHO és a szakmai szervezetek ajánlásai szerint donor női tej vagy speciális csecsemőtápszer használható. Debrecenben több évtizede zajlik sikeresen az anyatejgyűjtés (erről részletesen olvashattok ezen a linken), a háziorvosok és a védőnők tájékoztathatják a szülőket arról, hogy jogosultak-e ennek térítésmentes igénybevételére. A tápszer felírása szintén orvosi kompetencia, a körzeti gyermekorvosok segíthetnek a legideálisabb kiválasztásában.

Ha nem szoptatok, nem kötődik majd hozzám?

A gyermeküket cumisüvegből tápláló édesanyák gyakran tartanak attól, hogy képtelenek megadni gyermekük pszichés fejlődése számára azt, amit a szoptató édesanyák igen.
A szakirodalmak egyetértenek abban, hogy a szoptatás a lelki fejlődés tekintetében is kulcsszerepet játszik, a testközelség megélését, a szopási igény mellen való kielégítését a biztonságos kötődés alapvető építőelemeinek tekintik – annak tekintenek azonban sok más dolgot is, amelyeket a nem szoptató édesanyák is megadhatnak a gyermeküknek.  

_meg_egeszen_apro_volt_mikor_lett_egy_ritualenk_kozel_huztam_a_mellkasomhoz_a_kezemet_a_feje_tetejere_tettem_es_simogattam_a_szemoldoket_a_cumisuveget_megtamasztottam_a_vallamon_es_mindket_kezemmel_o_1.jpg


„Még egészen apró volt, mikor lett egy rituálénk. Közel húztam a mellkasomhoz, a kezemet a feje tetejére tettem, és simogattam a szemöldökét. A cumisüveget megtámasztottam a vállamon, és mindkét kezemmel öleltem. Bocsánatkérés is volt azért, hogy képtelen vagyok arra, amire mindenki más képes. Amire képes a gyógyszertárosnő, a nagyanyám, a szomszéd, az anyósom, a barátnőm – egyedül én nem. Igyekeztem ezekben a percekben pótolni azt, amit teljes valójában nem tudtam megadni neki. Két éves koráig aludt el így éjjel. Szorosan mellettem, rajtam szuszogva.”

A csecsemőgondozásában rengeteg jó út van. Nem egy üdvözítő megoldásról, hanem egyenrangú utak sokszínűségéről beszélünk. A szeretetben, odaadásban, törődésben töltött évek pedig célt érnek – stabil pszichéjű, kiegyensúlyozott, és biztonságosan kötődő kisgyermekhez vezetnek.


„Ma már nagy, négy éves. Néha még most is pityergek egy szoptató édesanya és gyermeke láttán. Irigylem őket. De aztán odafordulok hozzá. Nagyon szeret. Már biztos vagyok benne, hogy én vagyok neki a legjobb. Hogy senki más nem lenne az én lányomnak olyan jó anya, mint én. Hogy ezt kimondhassam, ahhoz évekre volt szükség, de végül kimondtam, le tudtam írni. A tapasztalataimat pedig igyekszem majd úgy felhasználni, hogy segíthessem őt a saját gyerekei szoptatásában.”