„Szejetem a cicit” mondta a lányom másfél évesen. Én pedig szerettem szoptatni, mégis 19 hónap után véget ért ez a korszakunk. Kicsit hiányzik még, de hamarosan újra indul immár a második lányommal.

Császármetszéssel született a lányom 2014. novemberében. Még pocakban volt amikor már tudtam és biztos voltam benne, hogy én szoptatni fogom, nem lesz ezzel gond. Aznap amikor  megszületett a lányom délután, nem sikerült. Éjszaka külön voltunk és másnap reggel kaptam meg rooming in rendszerbe. Mivel még másnap délelőtt sem jutottunk előrébb, pedig tényleg próbálkoztunk és segítséget is kaptam hozzá amikor csak kértem, azt mondta a kórházban a csecsemős nővér, hogy „Ne szarakodjunk! Vegyen egy bimbóvédőt azzal menni fog!”. Vettünk, egyből rákapott a lányom és a harmadik napon be is lövellt a tejem. Hurrá gondoltam, ha így akkor így. Tejem volt bőven szemben a bimbóvédőkről szóló híresztelésekkel, hogy így nem kap elég ingert a mell. Ennek nagyon örültem. Mellszívót is azért kellett vennünk, mert olyan mennyiségű tej folyt ki a mellemből szoptatás közben, hogy kár lett volna érte. Persze macera volt bőven a bimbóvédővel, folyton sterilizálni, keresni az éjszaka közepén, fogni, tartani nem volt az igazi. Időnként próbáltam elhagyni, de nem sok sikerrel jártam. Mivel a lányom gyakorlatilag nem ismerte a mellbimbómat így a lefejt tejjel a férjem is meg tudta etetni cumisüvegből (ami az ő kapcsolatuknak nagyon jót tett) és alváshoz cumit is kapott a lányom olyan 3 hónapos kora körül, mert sokat komfort szopizott a bimbóvédőn, ami nem nagyon segített az én pihenésemen. Aztán egy szép napon amikor a fogai is elkezdtek kibújni 3-4 hónapos kora között, épp egy barátnőmmel beszélgettünk telefonon, hogy ugyan az a csecsemős nővér ugyan ezzel a mondattal „nyújtott segítséget” neki. Nem figyeltem és szoptatás közben leesett a bimbóvédő de a lányom szépen álomba szopizta magát, ahogy máskor is. Innentől el sem fogadta másképp. Jó is volt meg nem is mert a fogaival kezdte edzeni a melleimet. Kellett egy kis idő amíg hozzászoktam, de onnantól kezdve sokkal egyszerűbb volt a szoptatás. Innentől bárhol bármikor megtudtam szoptatni.

Megvolt a szépsége a szoptatásnak. Igazán egyszerű volt, hogy ha éhes, szomjas, nyűgös, álmos volt összebújtunk szopizott és az univerzum rendje helyre állt. Nem volt semmire allergiás, hasfájós, érzékeny. Nálunk a fekve szoptatás jött be a leginkább a lesötétített szobában, mert mindig minden sokkal érdekesebb volt a gyerek számára, minthogy jól lakjon először, aztán felfedezze a világot. Azért az sem volt egy könnyű időszak amikor intenzíven mozgásfejlődött és mint a krokodil a zsákmányával a szájában a lányom a mellbimbóval a szájában gyakorolta a „halál forgást”. Nos a mellbimbó igen rugalmas és sokmindent kibír. Plusz csendben megjegyzem, hogy szoptatás közben bármit lehet csinálni. Tényleg bármit. Mosni, főzni, takarítani, enni, inni, de még egy hasmenéses vírust is a wc-n átvészelni.

Sosem korlátoztam a szoptatást bárhol bármikor kapott éjjel nappal. Sőt sokszor magát szolgálta ki, például amikor zuhanyzás után gyanutlanul a bokámat törölgettem éppen és odaszaladt hozzám, mire feleszméltem már két kézzel fogta a mellem és szopizott pár kortyot majd szaladt tovább. Ez abban a korszakában volt amikor megtanult járni, szaladni és én napközben gyakorlatilag egy italautomata voltam. Ez nagyon fárasztó és kimerítő volt, sokszor éjszakánként főleg, amikor 20-30 percenként is megébredt szopizni pedig a kezdetektől együtt aludtunk. Viszont én úgy éreztem, hogy a kezdeti befektetett energia később meg fog térülni és ebben rendületlenül hittem. A férjem sokszor kérdezgette, hogy nem lenne e jobb ha csökkenteném az éjszakai szopikat vagy tápszert adnánk, mert akkor hátha jobban alszik én pedig kipihentebb lennék. Talán néha el is gondolkodtam rajta, de kitartottam és szerencsére meg is lett a gyümölcse ennek.

Egy éves volt a lányunk amikor elhatároztuk, hogy megpróbálkozunk a testvér projecttel. Sokat olvastam róla, hogy a szoptatás befolyásolhatja a fogantatást így úgy voltunk vele, hogy pár hónap alatt úgy is kiderül nálunk mi a helyzet. Addig barátkozunk a gonolattal is, hogy mihez kezdünk két kicsivel. A menstruációm egyébként nagyon hamar visszatért ( a lányom 3 hónapos volt akkor) és rendszeres is volt, de ugye ez sem garancia semmire. Aztán a helyzet az volt, hogy nonstop szoptatás mellett elsőre összejött a baba, mi pedig jól meglepődtünk de persze nagyon örültünk. Az eleje a várandósan szoptatásnak nagyon nehéz volt. Borzasztó érzékenyek lettek a melleim és folyton kirepedtek, kisebesedtek. De még nem tudtam volna elválasztani a lányomat, mert se ő se én nem voltunk felkészülve erre. Először a nappali szopikat csökkentettem így elkezdett rendesen enni a lányom ez nem volt olyan vészes. Csaka  délutáni alváshoz kapott de ezek is idővel elmaradtak. Napközben tudtak pihenni, regenerálódni a melleim. Éjszaka nehezebb volt. A komfort szopikról hamar leszokott, mert amikor végzett akkor megkértem, hogy cseréljük le a cicit a cumira és ez bevált. Cumizavar egyébként szerencsére nálunk nem jelentkezett. Azért előforultak nehezebb éjszakák amikor sírt a lányom de következetesnek kellett maradnom ami írtó nehéz volt. Ott voltam vele, bármikor hozzámbújhatott és aztán megszokta az új helyzetet.  Általában napokig az egyik mellemből szoptattam és amikor rendbe jött a másik, akkor cseréltem. Ám így is sokszor annyira fájt, hogy sírtam közben és azon gondolkodtam, hogy ezt nem bírom tovább. Akkor miért nem választod el? Elég nagy már! Kérdezgette a férjem, de nem ment volna ez a hirtelen váltás. Aztán valahogy túljutottunk rajta és a második trimeszterben már könnyebb volt. Megmaradt az elalváshoz szopi és aztán szépen lassan elmaradoztak az éjszakai ébredések. 16 hónaposan a lányom életében először átaludta az éjszakát, meg én is. Az utolsó két hónapban már csak az esti egy szopi volt de volt, hogy napokig kimaradt és már annyira nem is emlegette a lányom, hogy kéri. Ennek ellenére nagyon sajnáltam, hogy vége lett ennek a korszaknak, ugyanakkor örültem is egy kicsit, mert kaptak egy is pihenőt a melleim. A teljes fizikai elválasztódáshoz 7 hónap kellett nekünk, de a lelki kötődés azért megmaradt. Ha baj van most is odabújik a lányom a melleimhez, elalvásnál pedig simogatja és fogja. És ez nekünk így jó.

Tandem szoptatásra készültem, úgy gondoltam, hogy ha a lányomnak az az igénye, hogy a várandóságom alatt végig szopizni akar akkor fog, de nyitva hagytam minden lehetőséget. Nem sokára megszületik a második lányom és most sem tartom kizártnak, hogy tandemben fogok szoptatni ha ez megkönnyíti majd az elfogadását az új helyzetnek. Igyekszem minden eshetőségre felkészülni aztán lesz ami lesz. J